Nyártól elérhető a szolgáltatók kínálatában a Digitális Jólét Alapcsomag, amelynek legfőbb célja, hogy nethasználóvá válhasson az a 200-250 ezer ember, aki anyagi okok miatt nem kapcsolódott eddig a világhálóra.
Forrás: Digital Hungary
"Nyártól elérhető a szolgáltatók…
A legtöbb audiovizuális tartalmat még mindig otthon fogyasztjuk, de a korábban tévézésre fordított idő egyre inkább tolódik az internet irányába.
Forrás: MédiaPiac
"A fiatal generáció életében már az okostelefon, a PC és a laptop jelenti a médiafogyasztás központját –…
A nők 20%-a naponta négy óránál is többet mobilozik.
Forrás: Kisalföld
"A felnőtt lakosság körében elenyésző, alig több mint 10% azoknak az száma, akiknek nincs mobiltelefonja, és minden második ember mobilnetes okostelefont használ. Utóbbiak aránya Komárom-Esztergom, Vas és…
Tavaly már Kína volt a legnagyobb, sőt az egyik leggyorsabban növekvő e-kereskedelmi piac.
Forrás: BITPORT
"A B2C (a vállalatoktól a fogyasztók felé irányuló) elektronikus kereskedelem piaca az elmúlt években és idén is két számjegyű növekedést produkál. Az Ecommerce Foundation és az Ecommerce…
Összesen 395,7 millió európai internetezett májusban, átlagosan 27,6 órát fejenként. A legtöbb netező Oroszországban volt, de a britek voltak a legelkötelezettebbek.
Forrás: Médiainfo - médiások médiája
"Oroszországban csaknem 58 millióan kapcsolódtak a világhálóra a…
Fél év alatt 7 százalékponttal – 31 százalékról 38 százalékra - emelkedett a kütyütulajdonosok aránya a hazai internetezők táborán belül. A növekedés elsősorban az okostelefonok térhódításának köszönhető; összességében 34 százalék használ már ilyen,…
Rohamosan bővül az internetet rutinszerűen használók és azok köre az EU-ban, akik a világhálóra a gyorsabb elérést kínáló széles sávú kapcsolaton férnek hozzá – derül ki az Eurostat felméréséből. Forrás: HVG (A HVG.hu korábbi cikkeit csak regisztrált felhasználók…
Zsebre teszik a tévét, gyorsan hódít a táblagép, és olcsó okostelefonból is egyre több lesz – derül ki a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég 2012-es technikai, média- és távközlési összefoglalójából, amely rácáfol néhány korábbi feltételezésre. Forrás: HVG (A…
A gemiusAudience kutatás adatai alapján a CEE régió gyors ütemben növekszik. Mindössze egy év alatt, a 2010-2011 közötti periódusban megközelítőleg 16 millió új internet-felhasználó csatlakozott a térség online populációjához. Az összes vizsgált piac közül a legkisebbekre…
Összesen 381,5 millió európai csatlakozott az internethez 2011 decemberében, átlagosan 27,5 órán keresztül fejenként. Ez mintegy 2 millió fős növekedés novemberhez képest. Forrás: Mediainfo.hu - médiások médiája "A legtöbben továbbra is Oroszországban interneteznek a…
A globális internetező közösség 55 százalékát érte el a közösségi oldal 2011 decemberében, ugyanez az arány négy évvel korábban még 12 százalék volt. Forrás: Mediainfo.hu - médiások midiája "Tavaly év végén a penetráció tekintetében Latin-Amerikában volt a…
Az EU 9,2 milliárd eurós (2692 milliárd forintos) óriásbefektetést tervez az európai internet drasztikus felgyorsítására, a projektről szerdán szavaznak az Európai Parlamentben. Ha ott rábólintanak, a gyakorlati megvalósítás 2014-ben indul el, és 2020-ra minden európai…
Magyarországon mintegy 4,5 millióan interneteznek az NRC piackutató friss felmérése szerint, amelyből kiderül, miközben a fiatalok körében szinte mindenki használja a világhálót, egyre több idős ember is csatlakozik rá. Forrás: Menedzsment Fórum - induló tőke minden napra…
Az Európai Unió felmérései szerint kontinensünk mintegy ötszázmillió lakosának csaknem negyede - több mint százmillió ember - még sohasem használta az internetet. Forrás: [origo] "A világháló előnyeit meg sem ismerő emberek ilyen magas száma ráadásul a 16-74 éves…
Az utóbbi években dinamikusan nőtt a mobilinternet elterjedtsége - ma már az sem ritka, ha egy szervezet kizárólag vezeték nélküli hozzáférést vesz igénybe. Forrás: mediainfo.hu - médiások médiája "A Magyar Infokommunikációs Jelentés idei kutatási eredményei…
Az internet használók nyelvi adatai szerint a kínai nyelv immár közvetlenül az angol mögött a második leggyakoribb a világhálón… Forrás: ITextreme - hírek a jövőből Szerző: business_guru "A kezdet kezdetén a világháló alapértelmezett nyelve az angol volt. Ám…