Minden második embernek mobilnetes okostelefonja van, Győr-Moson-Sopronban kimagasló, 66% az arány
2017. május 18. írta: vecseilaszlo

Minden második embernek mobilnetes okostelefonja van, Győr-Moson-Sopronban kimagasló, 66% az arány

A nők 20%-a naponta négy óránál is többet mobilozik.

Forrás: Kisalföld

"A felnőtt lakosság körében elenyésző, alig több mint 10% azoknak az száma, akiknek nincs mobiltelefonja, és minden második ember mobilnetes okostelefont használ. Utóbbiak aránya Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyében a legmagasabb, Hevesben pedig a legalacsonyabb, derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc legfrissebb felméréséből.

A mobilunkat szinte mindenhova magunkkal visszük, tízből négy ember még lefekvéskor, az ágyban is a telefonját nyomkodja. Mindezek ellenére a magyarok harmada kisebb-nagyobb mértékben, de egyetért azzal, hogy alapvetően nem is lenne szüksége okostelefonra.

Átlagosan mennyit mobilozunk egy nap, és mire használjuk a telefonunkat? Milyen szempontok alapján választunk készüléket? Mik azok az extrém helyzetek, ahol mobilozni szoktunk, és vajon többet netezünk-e okostelefonon, mint asztali gépen vagy tableten? Egyáltalán miért veszünk ilyen okostelefont: azért mert szükségünk van rá vagy mert már szinte csak azt lehet kapni? Az" ... >>

okostelefonozok.jpg

INGYENES TUDÁSTÁR: Az e-Kereskedelem és az e-Business Magyarországon
| szakmai anyagok | Hasznos webes eszközök | Szakirodalom | Állás |
Javasolj - Használd - Oszd meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr3712488795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása