Bár a közösségi oldalon bevezetett változások a hazai vállalkozókat is bosszantják, nem tudnak meglenni nélküle, sőt, egyre többet használják üzleti célokra az amerikai óriáscég egyéb platformjait is. A hatodik alakalommal készítette el az RG Stúdió a hazai kkv-cégek…
Ma már hazai viszonylatokban is egyre elterjedtebb nézet, hogy a Facebook hirdetés is lehet költséghatékony és konverzió fókuszú, mégis a marketing keret felosztása során – sajnos sok esetben – még mindig egy alulértékelt hálózatról beszélhetünk. Az alábbiakban gyakorlati…
Tavasszal e-kereskedőket kérdeztünk meg arról, mennyire fontos nekik a közösségi média. A válasz a címben: több, mint 20%-uk azt válaszolta, hogy közösségi média nélkül tönkremennének. További 33%-uk pedig azt, hogy komoly gondot okozna nekik a közösségi média…
Büszke lehet Facebook-oldalára Kasza Tibor (39)! A jelenleg a TV2 A Nagy Duett című műsorának zsűrijében szereplő televíziós showman igen aktív az interneten, ráadásul meglehetősen eredményesen is használja, hiszen közösségi oldala nem kevesebb, mint egymilliárd forintot ér –…
Íme a top 10 közösségi média marketing trend: 2017-ben
Forrás: AdWords blogSzerző: : Farkas Boglárka
"Kétségtelen, hogy meghatározza az életünket a mobilok és közösségi média világa. Hatással vannak a munkánkra, az életünkre, a szabadidőnkre: tudd meg, mire kell…
Naponta átlagosan 86 percet Facebookozik egy magyar felhasználó, a legintenzívebb felhasználók körében felülreprezentáltak a nők, az alacsonyabb iskolai végzettségűek és a 30 év alattiak, akiknek 86 százaléka lefekvés előtt is ránéz a közösségi oldalra. 46 százaléka a…
Az új technológiáknak köszönhetően változik a fogyasztói magatartás. Az új attitűdök pedig valami egészen más interakciót hoztak és hoznak létre. Gyártók és kereskedők egyaránt sokat profitálhatnak, ha elsajátítják az új szemléletet. Na de mire is használhatják az új…
Az Internet Hungary ’11 egyik érdekes pillanata volt, amikor a közösségimédia-stratégiáról rendezett pódiumbeszélgetés 5. percében Bitter Brunó kijelentette, hogy ilyen pedig nincsen, ez csak a cégek brandstartégiájának részeként képzelhető el. Számomra ott ez erős…
Néhány hónappal ezelőtt a magyar webes geekek körében egy újabb közösségi szolgáltatás ütötte fel a fejét, a Pinterest. Az alapötlet a parafatábla és rajzszögek, illetve a modern közösségi web ötvözéséből született, s úgy tűnik, hogy a nép fogékony a fotók és…
Számtalan esetben megkaptuk már, hogy felesleges erőltetni a szabályos nyereményjátékokat, amikor úgy is mindenki ezt csinálja, nincs benne semmi kockázat. Forrás: Facebooktippek - közösségi marketing vállalkozásoknak Szerző: Lévai Richárd "Bár eddig is hallottunk már…
Bár az internet már most is jelentős forgalmat hoz Magyarországon, van még hova fejlődniük a cégeknek. Forrás: FN24 "Az internet gazdaságban betöltött szerepét vizsgálta a feltörekvő országokban, köztük Magyarországon, a McKinsey & Co. Az internet Magyarország…
Reklámjog az egyik legínyencebb szelete a jogi szakterületek sokaságának, izgalmas, és a hétköznapi működéssel összefüggésben folyamatosan változó, bővülő és alakuló jogi szabályrendszert rejt magában. A Jogi Fórum 2012. március 14-én megrendezésre került egész napos,…
Hitelesség, hasznos tartalom, gyorsaság és személyes hangvétel - többek között ezekre a szempontokra kell odafigyelni a sikeres Facebook-oldal létrehozásához. A vírusszerűen terjedő site-ok 2011-ben alaposan átalakítottak a magyar Facebook-toplistát. Szerző: Kalocsai Zoltán…
Rövid post lesz, ígérem (az a lényege, hogy mennyire meztelen a király), csak a tények és semmi más. Egy kis Google Analytics Multi-Channel Funnels szükséges hozzá, meg egy normális látogatottságú amerikai oldal ahol van mit mérni, meg hát igazából az a Facebook hazája + egészen…
A vírusszerűen terjedő oldalak alaposan átalakították 2011-ben a rajongószám szerinti magyar Facebook-toplistát – derül ki a Front Page Communications által üzemeltetett Fészbuker.hu éves elemzéséből. Forrás: kreatív.online "A Front Page Communications által…