2012-ben eddig minden száz eladott papírkönyvre 114 letöltött e-könyv jut a világ legnagyobb online könyvesboltjában, az Amazonon.
.
Forrás: Index
"A Kindle e-könyv-olvasó gyártója szerint a statisztikában benne vannak azok a könyvek is, amikből nem létezik elektronikus…
A kiadók az elektronikus kötetekben nem kizárólag plusz bevételi forrást látnak, hanem kiváló lehetőséget is az olvasóik szokásainak feltérképezésére.
.
Forrás: SG.hu - Informatika & Tudomány
"A The Wall Street Journal információi alapján a Barnes & Noble…
Akciókat szervez, nemzetközi kapcsolatokat épít, az e-könyves szakma érdekeit képviseli a jogalkotók és a közönség felé az Egyesülés az e-könyvekért szerveződés, amelyhez 22 kiadó és terjesztő csatlakozott. A szervezet alapdokumentumát szerdán délelőtt írták alá a sajtó…
Ezentúl nemcsak megvásárolni, de kölcsönözni is lehet majd az elektronikus szakkönyveket. Elindult Magyarország első erre a célra kialakított online felülete, amelynek béta verziója a következő három hónapban ingyen használható.
Forrás: HVG (A HVG.hu korábbi cikkeit csak…
Barna Imre, az Európa Kiadó igazgatója azt elemzi, hogyan érintette a könyvpiacot a gazdaság világméretű válsága, bekövetkezett-e a kiadók apokalipszise, illetve mit várhatunk a "tipikus, megrögzött olvasótól"? Mi a helyzet a szerzői jogok átalakuló…
A médiatulajdonosok abban bíznak, hogy e platformokon nagyobb a fizetési hajlandóság, ám lehet, hogy csalódniuk kell. Forrás: MédiaPiac "Bár az amerikai táblagép tulajdonosok nem annyira a Facebook-kalandozással, inkább a hírolvasással töltik idejüket, mégsem nagyon…
Az Amazon elindította régen várt szolgáltatását, a könyvkölcsönzést. Az amerikai Kindle-használók ezentúl válogathatnak a helyi könyvtárak kínálatából is. A kiválasztott könyvet a könyvtár honlapjáról választhatják ki, majd egy amazonos rendelés után az…
Az amerikai vállalat lehetővé akarja tenni a felhasználók számára, hogy akár ki is kölcsönözhessék a rendszeréből a nekik megtetsző digitális köteteket. A kiadók ugyanakkor egyáltalán nem fogadták kitörő örömmel az ötletet. Forrás: SG.hu - informatika & tudomány…
Az Amazon eddigi történetében kétszer forgatta fel a könyvpiacot és az Economist elemzése szerint könnyen lehet, hogy most egy új szektorban indít el óriási változásokat. Forrás: Világgazdaság Online "1995-ben az Amazon megjelenése örökre megváltoztatta a könyves szakmát…
Több e-könyvet ad már el az amerikai Amazon, mint nyomtatottat. Élesedik a digitális szöveget kezelő készülékek versenye, a könyvkiadók pedig igyekeznek elkerülni a lemezcégek sorsát. Forrás: HVG (A HVG.hu korábbi cikkeit csak regisztrált felhasználók olvashatják. A…
Nyilván profitot, ám a válasz nem ilyen egyszerű. A keresőcég hosszú éveken keresztül próbált áttörést elérni két rendkívül fontos területen, ez pedig az online videózás, illetve az e-könyvek szegmense volt. Előbbi esetében a tartalomszolgáltatók és jogvédő szervezeteik…
Az idei karácsonyi vásárlási szezon alatt az Amazon többet adott el Amazon Kindle nevû e-könyv-olvasójából, mint tavaly egész évben. Forrás:[origo] techbázis "A társaság online fórumán hétfõn jelentette be, hogy az utolsó 73 napban rekordmennyiséget adott el a Kindle…
A szó szoros értelmében hajszálvékony – 80 mikrométer vastag – az a kijelző, amelyet a Sony egy amerikai szakmai tanácskozáson mutatott be. Forrás: HVG (A HVG.hu korábbi cikkeit csak regisztrált felhasználók olvashatják. A regisztráció ingyenes) "A…
Az Apple iPadjének megjelenése vitathatatlan lökést adott az elektronikus formátumú könyvek, vagyis az e-bookok, e-könyvek terjedésének. Miközben az amerikai siker garantáltnak látszik, a magyar még várat magára. Forrás: Techline Szerző: Czégeni Ibolya "A…
A könyvipar sírásója vagy megmentője a digitalizálás? Milyen az e-könyvek és a nyomdaipar helyzete Magyarországon? Van értelme a másolásvédelemnek? És a facebookos marketingnek? Többek között ezekről esett szó a DBP Hungary és a Kreatív második…
Az Amazon gyanúsan a nagy konkurens Barnes and Noble bejelentése (a Nook Color színes e-könyv-olvasó) elé időzítette a hírt, hogy a Kindle eladásai már októberben lenyomják a tavalyi karácsonyi szezonét. Forrás: Index "A legújabb generációs készülék júliusban jelent…