Egy webáruház létrehozása és üzemeltetése során a vásárlók kényelme mellett a biztonságérzetükre is kiemelt figyelmet kell fordítanunk. Alapvető elvárás, hogy gondoskodjunk róla, az adataik nem kerülhetnek illetéktelen kezekbe, a Google pedig igyekszik ezt a törekvést az…
Hazai, meghatározó iparági szereplők szedték össze, melyek lesznek 2018 legmeghatározóbb marketingkommunikációs trendjei.
Forrás: 24.huSzerző: Szalay Dániel
"Idén is megrendezik Budapesten a BrandFestival elnevezésű kétnapos márkakommunikációs konferenciát (a tavalyi…
Kicserélt áruk, rosszul lemért zöldségek és téves címre történő szállítás - nem zajlott zökkenőmentesen a Pénzcentrum nagy online bevásárlás tesztje. Ennek ellenére összességében jól teljesítettek a tesztelt áruházak és a kiszállított termékkel sem volt igazán nagy…
Egyes szakértők szerint akár súlyos büntetés is járhat azért, ha valaki ugyan segítő szándékkal tár fel hibákat egy informatikai rendszerben, de azt nem a tulajdonos felkérésére teszi. Az úgynevezett etikus hekkert ugyanis általában a cégek bízzák meg azzal, hogy tesztelje az…
Az üzleti siker felé vezető úton az egyik legfontosabb feladat a vevőkör folytonos bővítése. Ezen a területen óriási lehetőségeket rejt az online értékesítés, mivel a virtuális térben potenciális ügyfelek millióit érhetjük el termékeinkkel a világ szinte bármely pontján.…
Miközben növekszik az internetes vásárlás népszerűsége, a kiskereskedők még bizalmatlanok.
Forrás: Népszava
"Tíz év alatt csaknem megduplázódott az interneten vásárló európaiak aránya - derült ki az Európai Bizottság (EB) e-kereskedelmet vizsgáló jelentéséből. Míg…
A kínai kereskedelmi konszern többségi tulajdonrészt szerzett szingapúri konkurensében.
Forrás: Sg.hu
"Az Alibaba 83 százalékra növelte tulajdonrészét a Lazada nevű cégben és erre a célra 2 milliárd dollárt sem sajnált. Ez volt a kínai társaság eddigi legnagyobb külföldi…
Bár folyamatosan nő és fejlődik az e-kereskedelem, egyelőre csak a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom valamivel több, mint 5 százalékát bonyolítják online. A piac növekedésével a vásárlók tudatossága is nő, ami az ügyfélszolgálatok leterheltségén is…
Az online kereskedelem folyamatosan fejlődik Magyarországon, jelenleg a teljes kereskedelemnek mintegy 5 százalékát adja, de számos esetben – különösen ünnepek táján – elképzelhetetlennek tartjuk nélküle az életet. Mégis, a magyarok többsége még mindig szkeptikus az online…
A technológia fejlődésének köszönhetően ugyanis könnyen válhatnak multifunkciós szolgáltatókká az eddig csak egy területre fókuszáló vállalatok.
Forrás: Trend FM
"Külföldön már bevett gyakorlat, hogy egy áramszolgáltató honlapján nem csak az alapszolgáltatással…
Konzorciumi megállapodást kötött a Ringier Axel Springer Magyarország Kft. (RAS), azaz a blikk.hu és a noizz.hu kiadója az Oander nevű, webáruházak fejlesztésével foglalkozó digitális műhellyel
Forrás: 24.huSzerző: Szalay Dániel
"A szövetséget azzal magyarázzák, hogy a magyar…
Egyelőre csak a fejlesztőknek szánt Chrome Canary-ban, de már megjelent a Google-böngésző új funkciója, a hirdetésblokkoló (vagy szűrő, attól függ, honnan nézzük). Sok weboldal számára lehet ez a vég kezdete, még úgy is, hogy lesz más módja a bevételszerzésnek.
Forrás:…
Visszaigazolta-e a fogyasztóval megkötött szerződést a webáruház? Közzétette-e, hogy a békéltető testületekkel köteles együttműködni? Elhelyezte az online vitarendezéshez kapcsolódó linket a honlapon? Könnyen megtalálható-e az e-mail cím vagy csak panasz űrlapokkal…
Egy év alatt 49-ről 61 százalékra nőtt az online is vásárlók aránya a Gemius kutatása szerint.
Forrás: BitPort
"Még mindig komoly növekedési potenciál van a hazai e-kereskedelmi piacban. A Gemius legfrissebb kutatása, amely a 15 évesnél idősebb magyar internetezők körében…