Kiskapuk és rosszul értelmezett szabályok – visszásságok internetes vásárlás során
2012. január 13. írta: vecseilaszlo

Kiskapuk és rosszul értelmezett szabályok – visszásságok internetes vásárlás során

Visszavétel kizárólag eredeti és bontatlan csomagolásban, a fogyasztók elállási jogának kizárása, ha a vevő az árut a vállalkozás székhelyén vette át: számos olyan elem, mely internetes vásárlások kapcsán felmerül annak ellenére, hogy a jogszabály egyértelműen rendelkezik az egyes kérdésekben.

Forrás: Jogi Fórum

"A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület érdekfeltárási tevékenysége során több, elektronikus kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás honlapját tanulmányozta, és bizony sok esetben típushibákra bukkant. Az elállás jogáról történő tájékoztatás mellett ugyanis olyan korlátozásokat tartalmaztak egyes általános szerződési feltételek, melyek mind a hatályos jogi norma betűjével, mind annak szellemével ellentétesek. Így például eredeti és bontatlan csomagolás meglétéhez köti jó pár cég az áru visszavételét elállási jog gyakorlása esetén. Holott a vonatkozó kormányrendelet (a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet) csupán" ... >> 

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen. 

A teljesség igénye nélkül minden egy helyen: szakdolgozatok, értekezések, elemzések e-kereskedelem és online marketing témákban - évenkénti bontásban.
Hasznos webes eszközök: 
online marketing, e-kereskedelem, eBusiness, website tervezés, web-design, ergnomónia, website tipográfia, SEO, SEM, SMO, site optimalizálás és társaik.
Szakirodalom: könyvek, kiadványok online marketing, webáruház, e-Kereskedelem témakörökben.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr733540383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása