A csoporthoz való tartozás igénye az emberi lélek mélyén gyökeredzik. Kapcsolataink kezelésére sokáig nem létezett jobb módszer a notesznél, majd a mobiltelefon memóriájánál. Tíz évvel ezelőttig az érettségi találkozók olyan szociális cirkusznak számítottak, ahol az ember egyik ámulatból a másikba esett: „Tényleg elvette feleségül?”, „Hová, Lichtensteinbe?”, „Hű, és mikor szabadul?” – záporoztak a kérdések a boldogságtól sugárzó beavatottak felé. Manapság azonban egy ötéves találkozón az emberek csak sokat sejtetően bólogatnak: „Tudom, lájkoltam is már a képeit a fészen”.

Forrás: Mindennapi Pszichológia
Szerző: Nagy Tamás

Képzelt barátaink
Meglepő lehet, hogy nemcsak a primitív kultúrákban, hanem napjaink társadalmaiban is érvényesek a kultúrantropológusok által ismertetett csoportméretek, amelyek a családra, a csapatra (30-50 fő) és a klánra (100-200 fő) vonatkoznak. Miközben az ember hatalmas kiterjedésű államokat és az országhatárokon átívelő multinacionális cégeket hoz létre, az egyének továbbra is viszonylag kisméretű közösségekben élik az életüket. Az Oxfordi Egyetem által nemrégiben végzett vizsgálat szerint a közösségi oldalak használói hiába rendelkeznek akár több ezer „baráttal" - azok száma, akikkel rendszeresen tartjók a kapcsolatot, nem haladja még a bűvös 150-es számot, amire Dunbar az agyméret alapján következtetett.

A fajok túlélésért folytatott harcában azok az élőlények tettek szert előnyre, amelyek képesek voltak mind nagyobb csoportokat létrehozni, s a tagok együttműködtek közös céljaik megvalósításában. Ennek megfelelően a tetemes evolúciós előnyt jelentő szociális ösztön olyan fejlődéstörténeti korból származik, amikor a homo sapienssé válásnak még a közelében sem jártunk. Robin Dunbar, a híres brit antropológus kutatásaival alátámasztotta, hogy az ember idegrendszeri fejlettsége is összefügg a csoportméret növekedésével: eredményei szerint minél nagyobb arányú újagy-kéreggel rendelkezik egy faj, annál kiterjedtebb csoportokat tud fenntartani. Nagyobb szürkeállományra van szükség a csoporttársakkal folytatott bonyolult kapcsolatok kezeléséhez, az állandó érdekkonfliktusok megoldásához és a többiek manipulálásához. Dunbar emberszabásúakkal végzett mérései alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ember agykapacitása átlagosan 150 fajtársával fenntartott kapcsolatra alkalmas. Míg az állatok világában a fizikai képességek jelentik az érvényesülés zálogát, az ember számára az vált kulcskérdéssé, hogyan tudja a leghatékonyabban felhasználni szociális kapcsolatait – azaz minél nagyobb csoportot épít ki, és minél eredményesebben használja annak erőforrásait. De vajon a 150-es csoportméret – amit felfedezőjéről a kutatók „Dunbar-számnak” neveznek – érvényes-e napjaink bonyolult társadalmaiban is?

Törzsek és multik
A primitív kultúrákban végzett antropológiái kutatások az emberi kapcsolatok egymásra épülő szintjeit tárták fel. A család után a legkisebb egységet a csapat képezi, ami 6-10 családból áll, azaz 30-50 főt számlál. A klánok alkotják a szociális szerveződés nagyobb szintjét, amelyek 3-5 bandát tömörítenék, körülbelül 100-200 személyt. Ez tekinthető a legnagyobb olyan egységnek, amelynek tagjai még szoros, személyes kapcsolatban állnak egymással. Az ilyen méretű csoport eleg nagy, hogy hatékonyan oldja meg a létfenntartással, védekezéssel és terjeszkedéssel kapcsolatos fontosabb problémákat, miközben elég kicsi ahhoz, hogy a személyes kapcsolatok gazdag hálózatán keresztül megőrizze belső egységét. Azok a közösségek, amelyek" ... >>

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2010. 5. számában olvasható
 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.