A világ egyik legnagyobb fotóügynöksége, a Getty Images körülbelül egymilliárd forintért vásárolta fel teljes egészében a hazai alapítású Stockxpert és Stock.xchng webes képügynökségeket. A sikeres márkák ezzel ugyanakkor el is tűnhetnek az internetről.
Forrás: [origo] techbázis > internet
Szerző: Vámosi Gergő
"A 2001-ben Hamza Péter által elindított Stock.xchng (sxc.hu, a továbbiakban SXC) a világ legnagyobb ingyenes stockfotó-adatbázisává nőtte ki magát a képeit terjeszteni kívánó amatőrfotós közösség révén, amely a digitális fényképezőgépek elterjedésének köszönhetően nagyot nőtt az elmúlt években. A szolgáltatás fizetős változata, a jobb minőségű képeket kínáló Stockxpert (Stockxpert.hu) az ingyenes fotótár alapjain indult el 2005-ben, és fokozatosan került külföldi tulajdonba. Hamza Péter és üzlettársa, Pfaff András piaci értesülések szerint összesen több mint egymilliárd forintot keresett a szájtokat üzemeltető Haap Media Kft. több részletben történő eladásával, amely idén december elején fejeződött be. A cég ezzel teljes egészében az egyik legnagyobb nemzetközi képügynökség, a Getty Images tulajdonába került.
A magyar páros által elindított, pár dolláros letötöltéseket kínáló (szakszóval: micropayment-alapú) szolgáltatás főleg azzal csábította magához a képek készítőit, hogy" ... >>
Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.