Egyelőre nem forgatja fel a Bing a hazai keresőpiacot
2009. augusztus 18. írta: vecseilaszlo

Egyelőre nem forgatja fel a Bing a hazai keresőpiacot

A messzi nyugaton nagy csinnadrattával indult el a Microsoft keresője, a Bing, amely a Yahoo-val kötött szövetség révén a héten stabil másodikká lépett elő a Google mögött. Hogy ennek mennyi hatása lesz a hazai keresőmarketing-piacra, arra egyelőre a cég képviselői sem tudnak pontos választ adni.

Forrás: kreatív online
Szerzők: Csuday Gábor, Szalai-Burszán Balázs


"Június elsején korlátozott funkciókkal, harmadikán pedig teljes erővel elindult a Bing, a Microsoft Google-gyilkosnak – vagy ha nem is gyilkosnak, de versenytársnak mindenképp – szánt keresője, két héttel később pedig már olyan, talán kissé túlzó hírek kezdtek szivárogni, hogy a Google-nél kutatócsoport próbálja feltárni a Bing mögött működő algoritmust, és ezt a csoportot nem más vezeti, mint Sergey Brin, a Google egyik alapítója. Óriási marketingbüdzséről is szóltak a hírek a Live Searchöt leváltó Bing bevezetése kapcsán, a Microsoft százmillió dollárt költ az újramárkázásra és a hirdetésekre. Persze a piacvezető keresőnél egyelőre nem kell nagyon idegeskedniük, a Stat Counter online mérési szolgáltatás adatai szerint a kezdeti napok megnövekedett érdeklődése után (június 4-én a Bing, az addig második Yahoo-t előzve 15 és fél százalékos részesedést is elért az összes lebonyolított keresésből, főleg a Google rovására) a Microsoft keresőjének részesedése június közepére négy-öt százalékra esett vissza az Egyesült Államokban. Magyarországon a Bing részesedése a Gemius kutatócég június eleji adatai alapján 2,3 százalék volt, szemben a Google csaknem 95 százalékával.

Bétában fut
A Bing itthon a világ nagy részéhez hasonlóan csak bétaállapotban fut, a funkciók többsége nem érhető el, csak a kereső és a képkereső, hiányoznak belőle az igazán érdekes funkciók, mint a termékkereső vagy a térkép. Kérdés, hogy" ... >>

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr591307579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása