
A tervek szerint még a nyár elején módosul az elektronikus kereskedelemről szóló törvény: a jogszabály tételesen kimondja, hogy már az az elektronikus levél is tiltott, amelyik a címzett hozzájárulását kéri például reklámok elektronikus úton való küldéséhez.
Sylvester Nóra, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) informatikai szabályozási igazgatója a módosítással kapcsolatban elmondta: a törvény szövegét azért kell pontosítani, mert korábban több küldő úgy vélte, elektronikus levélben is kérheti a címzett hozzájárulását például különböző kiadványok küldéséhez, azaz ezzel a módszerrel akár egy adatbázist is létrehozhatott... >>