Forrás: MAZARS
Szerző: H. Nagy Dániel
Webáruház: az államhatáron átnyúló vállalkozási tevékenység
Az elektronikus kereskedelem alapvetően árucikkek és szolgáltatások eladása, vásárlása, illetve cseréje, melynek specialitása, hogy a felek közötti kommunikáció csatornáját az internet adja. Az ügylet így ún. távollévők között kötött szerződésként jön létre. Ez egy fogyasztói szerződés, amelyet távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak [ld. 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 4. § 10. pont].
A webes értékesítésnek ez a sajátos jellege megkívánja külön polgári jogi és fogyasztóvédelmi szabályok megalkotását. Ami azonban a tevékenységből származó eredmény adóztatását illeti, ezen a területen nem találunk az általános szabályoktól eltérő, speciális rendelkezéseket. Az e-kereskedelem végzése, illetve az abból származó jövedelem alapvetően ugyanazon adózási szabályozás alá esik, mint bármely más, jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy azt eredményező gazdasági tevékenység.
Az e-kereskedelem egyik fontos jellemzője azonban, hogy a vállalkozási tevékenység „hajlamos” átlépni az államhatárokat. Az interneten keresztül ugyanis sokkal kevésbé költségigényes módon lehet megjelenni új országok piacain. Ilyen esetben pedig már felmerülhetnek kérdések az érintett államok adóztatási jogával, illetve kettős adóztatási helyzetekkel kapcsolatosan. Éppen ezért, érdemes áttekinteni azokat a szabályokat, melyek a nyereségadózás területén hivatottak kezelni e témákat. A magyar adójog szempontjából" ... >>
INGYENES TUDÁSTÁR: Az e-Kereskedelem és az e-Business Magyarországon
| szakmai anyagok | Hasznos webes eszközök | Szakirodalom | Állás |
Javasolj - Használd - Oszd meg!