Kevesen töltenek le fizetős appokat
2012. április 18. írta: vecseilaszlo

Kevesen töltenek le fizetős appokat

A korábbinál nagyobb mértékben bővült tavaly az európai telefonpiac, főleg az okostelefon-eladásoknak köszönhetően – derült ki a Gfk kutatásából. Ennek ellenére Magyarországon csak minden tizedik telefonkészülék okos.

Forrás: Kreatív.online

"258 millió telefont értékesítettek tavaly Európában, 3,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – derül ki a Gfk kereskedelmi panel nemzetközi adataiból. Ez jórészt az okostelefon-eladásoknak köszönhető, hiszen a szegmensbe tartozó készülékekből 67 százalékkal többet adtak el 2011-ben, mint egy évvel korábban.

Digitális kontinens
2010-ben még csak az értékesített telefonok 22 százalékát tették ki az okostelefonok, 2011-ben azonban ez az arány 36 százalékra nőtt, a tavaly decemberi forgalomnak pedig már a 45 százalékát tette ki Európában.

A vizsgálatban résztvevő európai országok mindegyikében magas, legalább kétszámjegyű az aránya az okostelefonok értékesítésének az összes eladott készülékhez viszonyítva. Az okostelefonok arányát tekintve vezet" ... >>

 

INGYENES TUDÁSTÁR: Az e-Kereskedelem és az e-Business Magyarországon
|  szakmai anyagok 
 |  Hasznos webes eszközök  |   Szakirodalom  |   Állás  |
Javasolj - Használd - Oszd meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr24458480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása