"A recesszió sem állította meg a világmárkák értékének növekedését: az amerikai Millward Brown tanácsadó cég összeállítása szerint a világ 100 legértékesebb, a legtöbb esetben cégnévként is ismert brandje összesen több mint 2 ezermilliárd dollárt ér, ami 8,5 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit."
Forrás: HVG
"Az értéket annak alapján állapítják meg, hogy mekkora forgalmat hoz, s ezzel milyen mértékben járul hozzá a márkanév az őt birtokló cég teljesítményéhez. A százas lista szereplői közül 52-nek az értéke emelkedett, nem volt ritka a két számjegyű növekedés, és 11 újonc került a rangsorba. A legnagyobb előretörésre a dél-koreai Samsung elektronikai vállalat volt képes, ám a 80 százalékos értéknövekedése is csak a 68. helyre volt elég. Az IBM és az Apple neve viszont a harmadával ér többet az egy évvel korábbinál, és ezzel sikerült megőrizniük második, illetve harmadik helyüket. Az amerikai technológiai cégek uralják az élmezőnyt az élen ismét a keresőjéről ismert Google áll, 114 milliárd dollárral, nagy riválisa, a Microsoft csak a negyedik. Pedig az ágazati rangsorban az információtechnológiai üzletág csak a harmadik helyen végzett a pénzügyi és a söripari márkák lényegesen jobban teljesítettek. A legnagyobb bukást a finn Nokia szenvedte el, márkaneve 58 százalékkal értékelődött le. Sovány vigasz, hogy 14,8 milliárd dollárral még így is az első ötvenben maradt."
A teljes lista megtekinthető a Millward Brown weboldalán