CIB Bank Országos e-Kereskedelem Szakmai Nap Road Show
2010. március 12. írta: vecseilaszlo

CIB Bank Országos e-Kereskedelem Szakmai Nap Road Show

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SZEK.org) 2010. tavaszán országos Road Show-t indít az elektronikus kereskedelem népszerűsítésére. A rendezvénysorozatnak e-business oktatással is foglalkozó egyetemek és főiskolák adnak otthont, de a szervezők a diákok mellett mindenhol számítanak a helyi vállalkozók és érdeklődők részvételére is.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Attól a versenytárstól kell félned leginkább, amelyik nem foglalkozik veled, csak egyre jobban csinálja a dolgát!" - mondta közel száz évvel ezelőtt Henry Ford. És erre jó oka volt: a Ford Company az 1920-as évek Amerikájában, a „Big Business” idején olyan új vívmányok bevezetését hajtotta végre (pl.: futószalagos gyártósor, modern tömeggyártás, vállalatvezetési elvek), melyek az egyre jobban motorizálódó világban számottevő fejlődést jelentettek a korábbi gyakorlattal szemben.

Ma is hasonló nagyságrendű változásoknak vagyunk tanúi a folyamatosan változó és egyre jobban kibontakozó online lehetőségek jóvoltából. Újabb és újabb kísérletek, modellek tűnnek fel, melyek egyre hatékonyabban használják ki a „behálózott világ” adta lehetőségeket. Ezek a lehetőségek, pedig a technika és a technológia segítségével, egyre jobban áthatják és átalakítják életünket, hasonlóan, mint száz évvel ezelőtt.

A változásból mi sem vonhatjuk ki magunkat: az itthoni internetfelhasználók egyre jobban kedvelik és használják a különféle online csatornákat. Ma már egyáltalán nem ritka, hogy egy családban (akár többen is) az internetről vásárolnak könyvet, DVD-t, mobiltelefont, ruhát, játékot, vagy akár különféle szolgáltatásokat, előfizetéseket. Vagyis létrejött az úgynevezett virtuális térben egy valós vásárlói igény, ami üzletté, végső soron konkrét nyereséggé konvertálható. Ez a valós online piaci igény azt eredményezte, hogy a 2009-es évben az online értékesített termékek forgalma Magyarországon megközelítette a 100 milliárd forintot, és 2010-ben is biztos növekedésre számíthat ez a piaci szegmens.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenki sikerre van ítéltetve az online világban: ahhoz, hogy hatékonyan és rentábilisan üzemeltessen egy vállalkozás bármiféle e-kereskedelmi tevékenységet, piaci ismeret és felkészültség kell. Ebben segít a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SZEK.org), amely (idén első ízben) országos road show keretében népszerűsíti az e-kereskedelmet.

A CIB Bank Országos e-Kereskedelem Szakmai Nap Road Show átfogó képet nyújt majd az elektronikus kereskedelem magyarországi helyzetéről, lehetőségeiről, trendjeiről az online kereskedelem lényegéről, egy webáruház felépítéséről, működéséről, valamint különféle értékesítési és reklámozási technikákról. Bemutatja az e-kereskedelem, és általában az e-gazdaság üzleti, jogi és informatikai környezetét, eszközeit.

Kiknek ajánljuk a részvételt?
A SzEK.org alapvető célja, hogy bárki, aki az e-kereskedelem után érdeklődik – akár szakmai, tudományos vagy üzleti alapon, akár egyszerű kíváncsiságból –, a már meglévő tudásszintjétől függetlenül megtalálja a számára hasznos információkat és kapcsolatba léphessen az e-kereskedelmi szakma tapasztalt, hiteles szereplőivel.

Várjuk:
- az e-kereskedelem és az e-gazdaság után érdeklődő mikro-, kis- és középvállalatok vezetőit, tulajdonosait, egyéni vállalkozókat;
- felsőoktatási intézmények hallgatóit (szakirányú hallgatókat kiemelten) és oktatóit;
- a KKV szektor számára, főleg pénzügyi, számviteli és jogi szolgáltatásokat nyújtókat;
- továbbá bárkit, akit érdekel az e-kereskedelem, e-gazdaság.

A CIB Bank Országos e-Kereskedelem Szakmai Nap Road Show-n való részvétel mindenki számára ingyenes!
(csupán előzetes regisztrációt kérünk Facebook-on vagy a titkar [kukac] szek [pont] org eMail címen)




(A helyszínek szervezés alatt állnak, a helyszínváltoztatás jogát fenntartjuk!)

 


 

(A program szervezés alatt áll, a programváltozás jogát fenntartjuk!)

A weboldalt folyamatosan frissítjük!

A rendezvény névadó szponzora a CIB Bank.
Kiemelt támogató: Webshop Experts Kft.

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SZEK.org) 2005-ben alakult az elektronikus kereskedelmi piac néhány vezető vállalkozása és egy-két, a témával foglalkozó szakember kezdeményezésére. Az alapítók – felismerve az új iparág gazdaságélénkítő szerepét – célul tűzték ki, hogy elősegítik az elektronikus kereskedelem korszerű, gazdaságos és megbízható formáinak elterjesztését.
A szövetség tevékenysége a szakmai eszmecserétől, ismeretterjesztéstől az e területet érintő, készülő jogszabályok véleményezésén át az etikai normák kialakításáig és elfogadtatásáig tart.
A szövetség fennállása óta rendszeresen szervez szakmai konferenciákat, klubeseteket, illetve számos fórumon képviseli az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokat.

Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért – www.szek.org
Kapcsolat: Szutor Bernadette titkár |+3620 9179 539 | titkar [kukac] szek [pont] org
Vecsei László szakmai koordinátor | vecsei [pont] laszlo [kukac] szek [pont] org

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr171835148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása