Töretlenül fejlődik az e-business
2010. január 04. írta: vecseilaszlo

Töretlenül fejlődik az e-business

Megállíthatatlan a fejlődés az e-szolgáltatások és az e-business területén. Mind többen élvezhetik annak előnyét, hogy a technika kiépítésére szánt magas beruházási költségek nélkül vállnak elérhetővé a korábban még elérhetetlennek tűnő szolgáltatások. Az ITware új fejlesztésének és a Virtualosonak köszönhetően ma már az e-szolgáltatások közel teljes skálája havidíjas konstrukcióban is hozzáférhető a vállalatok számára.

Forrás: Tőzsde Fórum

"A T-Systems által a Virtualoso szolgáltatásban eddig kínált email, szerver és virtuális konferenica funkciót most BackUp és IVR (Interactive Voice Response) funkcióval egészítették ki az ITware fejlesztései. "A Leadership Award-ot nyert Virtualoso nagysága nem maguknak a termékeknek és szolgáltatásoknak biztosításában rejlik, hanem abban, hogy mindez egyben, kipróbálási lehetőséggel és kockázatmentesen, nagy pénzügyi ráfordítások nélkül, havidíj alapon válik elérhetővé bárki számára, ezáltal jóval kisebb anyagi pluszt igényel és fix, kiszámítható költséget jelent az ügyfeleknek ugyanazon szolgáltatások elérése." - mondta el Fábián Zoltán a T-Systems projektvezetője.

A Virtualoso BackUp szolgáltatás egy online archiválási rendszer, amely a saját telephelyen üzemelő szerverek és számítógépek kritikus adatállományainak automatikus biztonsági mentéseit végzi és tárolja. A védett adatok megőrzése" ... >>

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen. 

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr941645832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása