Alig érződött a válság a frankfurti könyvvásáron
2009. november 23. írta: vecseilaszlo

Alig érződött a válság a frankfurti könyvvásáron

Az érdeklődésen, azaz a látogatók számán alig érződött a gazdasági válság a frankfurti nemzetközi könyvvásáron - értékelte az MTI-nek adott nyilatkozatában a vasárnapi zárónapon Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.

Forrás: Délmagyar.hu

"Az igazgató szerint az idei nagy nemzetközi könyves seregszemlék - köztük a londoni, a párizsi, most a frankfurti, sőt a budapesti is - a válság ellenére is rendkívül sikeresek voltak. Szinte mindenütt látogatói és vásárlói csúcs volt, és minden bizonnyal a frankfurti vásár szervezői is elégedettek lesznek, noha hivatalos adatok a Majna-parti városban rendezett ötnapos könyves seregszemlével kapcsolatban még nem állnak rendelkezésre. Azt azonban hozzátette, hogy a könyves világ óvatosan reagált a válság okozta bizonytalan helyzetre, és számos országban - így Magyarországon is - a kiadók visszafogták az újdonságok kibocsátását. Zentai Péter László szerint az egész európai régióra ez volt a jellemző.

A magyar standnak a németországi könyvpiacon most megjelent könyvük kapcsán négy "főszereplője" volt, mégpedig Lovas Ildikó, Oplatka András, Márton László és Sándor Iván. A vásár kulturális középpontjában mégis" ... >>

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr811546050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása