Össztűz alatt a Google könyvtára
2009. augusztus 31. írta: vecseilaszlo

Össztűz alatt a Google könyvtára

A Microsoft, az Amazon és a Yahoo szerint túlzott versenyelőnyre tehet szert a Google, amely a világ legnagyobb digitális könyvtárát igyekszik létrehozni.

Forrás: PCWORLD.üzlet
Szerző: Molnár József


"Mozgalmasan telik a nyár a Microsoft jogászai számára, hiszen míg Európában az uniós Internet Explorer miatt indított trösztellenes eljárás, a tengerentúlon a Word esetleges betiltása ad nekik munkát, támadásba lendültek és szövetségbe lépve az Internet Archive, az Amazon és a Yahoo képviselőivel a Google Books ellen indultak. Álláspontjuk szerint ugyanis komoly aggályokat vet fel a keresőcég könyv digitalizációs terve, amely elhatározta, hogy létrehozza a földkerekség legnagyobb elektronikus könyvtárát.

Az ügy előzménye, hogy a Google még tavaly októberben megállapodott az amerikai Authors Guild szervezettel, amely korábban szerzői jog megsértése miatt indított még 2005-ben pert ellenük. Egyességük érdekében viszont engedélyt kaptak a digitalizáció folytatására, cserébe 125 millió dollárt fizettek, s vállalták az alkotók bizonyos mértékű kompenzálását.

Az Internet Archive, a Microsoft, Amazon és Yahoo által fémjelzett szövetség álláspontja alapján azonban" ... >>

 

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr151349979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása