A politika is támogatja az árkötöttséget?
2009. január 06. írta: vecseilaszlo

A politika is támogatja az árkötöttséget?

Az utóbbi hetekben újra előkerült a hír, hogy mégis bevezetik azt a törvényt, amely az árkötöttséget szabályozná. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) elnöke, Zentai Péter László szerint ez "hosszú távon biztosítaná a minőségi könyvkiadás-és terjesztés tartós fennmaradását, valamint a kis könyvesboltok versenyképességének megőrzését". A szokásos érvrendszer mellett a MKKE-nek egy nagy előnye van: a gazdasági válságban elég nagy problémáik lesznek a kiadóknak.

Forrás: könyvesblog
Szerző: valuska


"Előzmény: Könyvrendőrséggel küzdenének az olcsó könyvek ellen.

"A 2009-es év a túlélésért való küzdés jegyében telik majd el, a pénzügyi világválság a könyvkiadókat és könyvkereskedőket, valamint a nyomdákat is nehéz helyzetbe hozza" - írta a Könyvjelzőbe az alexandrás Matyi Dezső a bajokról, majd a Líra és Lant vezetője, Kolosi Tamás nyilatkozott a Napi gazdaságnak arról, hogy "2009-ben hármas válság lesz: a globális krízis az import és a hitelek drágulását hozza; a nagy külföldi kiadók is elbocsátásokra kényszerülnek; s mindehhez jön a magyar könyvpiac sajátos jellege, melyre a nagymértékű túltermelés jellemző - mind a forgalomba kerülő könyvek számában, mind pedig a bolti alapterületben." Közben a Sunbooksszal nyomul a Líra és Lant, az Alexandra belekezdett a komolyabb online értékesítésbe a Sanomával közösen (polc.hu), valamint Matyi Dezsőt egyre jobban érdekli a romániai terjeszkedés. A Bookline-ról is felemás információkat kapni: a bevételük jelentős részét könyvekből szerző online könyvkereskedőnél egyre több műfajidegen terméket lehet megvásárolni, és többek szerint nem az elvártaknak megfelelően teljesít. Egyedül a Bookline-nak nem érné meg az árverseny megszűntetése." ... >>
 

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr49856739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása