E-book lesz a százdolláros laptopból
2008. május 22. írta: vecseilaszlo

E-book lesz a százdolláros laptopból

E-book lesz a százdolláros laptopból

Az XO következő verziója lényegében egy félbehajtott érintőképernyő lesz, és mindössze 75 dollárba kerül majd – 2010-ben.

Igazán még be sem indult a Laptopot Minden Gyermeknek (OLPC) alapítvány többször halálra ítélt százdolláros laptop projektje, de az ötletgazda máris a folytatásról, az XO-nak nevezett, mára amúgy inkább kétszáz, mint száz dollárba kerülő hordozható számítógép továbbfejlesztett változatáról árult el részleteket a Massachusettsi Műszaki Egyetemen tartott beszédében. A 2010-re várható gép szinte minden tekintetben jobb és használhatóbb lesz az elődmodellnél, mégis sokkal olcsóbban kerülhet a célországokba.

Az új laptop – melyet egyelőre csak XO2 néven emlegetett Nicholas Negroponte professzor – új megközelítéssel próbálja a fejlődő országok gyermekeit segíteni a tanulásban és az informatikai alapismeretek elsajátításában egyaránt. A gép így mind funkcióját, mind formavilágát tekintve változik majd elődjéhez képest: a jelenlegi koncepció szerint az XO2 lényegében egy félbehajtott érintőképernyő lesz, mely ha kell e-booként használható, ugyanakkor az egyik felületre előhívható klaviatúra segítségével a notebookokhoz hasonlóan is működhet ... >>

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr95481950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása