Nem egységesítené a könyvárat a GVH
2008. május 09. írta: vecseilaszlo

Nem egységesítené a könyvárat a GVH

Nem egységesítené a könyvárat a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elutasítja az időszakosan egységes könyvárat. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) erre vonatkozó javaslatát fogyasztó- és versenyellenesnek tartja - közölte a hivatal.

Az MKKE által kidolgozott törvényjavaslat szerint az első megjelenésétől, illetve forgalomba hozataltól számított fél éven belül csak a könyvet megjelentető kiadó, vagy importáló által megállapított fogyasztói árat lehetne alkalmazni. A törvényjavaslat korlátozná a kötött árból adható kedvezmények körét és mértékét is. Az internetes könyveladások esetén például ezt tíz százalékban maximálná.

Az MKKE szerint ez a módszer gátat vetne annak, hogy a nagy tőkeerővel működő kereskedelmi láncok, hipermarketek elvigyék a gyorsan fogyó sikerkönyveket a kisebb könyvesboltokból, és ezzel ellehetetlenítsék a minőségi könyveket forgalmazó, de az árversenyben helytállni nem tudó kereskedőket.

A GVH információi szerint a könyvforgalom mintegy kilencven százaléka bizományosi alapon történik, így a kiadványok nem kerülnek a könyvforgalmazók tulajdonába. A forgalmazók csak a könyvek értékesítése után utalják át a kiadóknak az értékesítésből származó bevételeik jutalékkal csökkentett részét. A bizományosi szerződés keretében a kiadóknak lehetőségük van meghatározni a könyv árát, így szabadon adhatnak kedvezményeket is ... >>

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr73461597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása