Mi lesz a fájlcserélőkkel Magyarországon?
2011. augusztus 18. írta: vecseilaszlo

Mi lesz a fájlcserélőkkel Magyarországon?

A tervek szerint őszre elkészül egy olyan hamisítás elleni cselekvési program, amelynek hangsúlyos része lesz az internetes kalózkodás elleni fellépés.

 
Forrás: ITcafé
Szerző: Barna József

"(Meg)tartotta első ülését a 287/2010. (XII. 16.) Korm. rendelet alapján újjáalakított Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT). A minisztériumok, szakhatóságok és iparági, szakmai szervezetek képviselőiből álló grémium egyebek mellett arról döntött, hogy a következő két negyedévben a kormány részére kidolgoz egy olyan hamisítás elleni stratégiát, amely az évtized közepéig tartó időszakra meghatározza a hamisítás kínálati és keresleti oldalának a csökkentését is megcélzó cselekvési programot. Ebben kiemelt hangsúlyt fektetnek a szellemitulajdon-védelmi ismeretek közoktatásba építésére, a fogyasztókra nézve legveszélyesebb hamisítások, így az élelmiszer-hamisítás és a gyógyszerhamisítás visszaszorítására, illetve az interneten elkövetett jogsértések elleni fellépés hatékonyabbá tételére.

Az IT café megkeresésére dr. Tóth Zita, a HENT titkára elmondta: az internetes kalózkodás visszaszorítása, a fájlcsere szabályozása hangsúlyozottan meg fog jelenni a cselekvési programban. Jelenleg még csak a kiindulási tézisek vannak meg, a kormány számára javasolni tervezett konkrét lépésekről egyelőre nem lehet beszélni.

A nemzetközi példák alapján ugyanakkor sejthető, hogy milyen elképzelések kerülhetnek napirendre Magyarországon. Dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatója szerint nálunk két fő elképzelés látszik kikristályosodni a digitális tartalmak internetes terjesztésének szabályozására." ... >>

Kapcsolódó cikk az ITcafé oldalán:
Mit gondolnak a fájlcseréről, szerzői jogról a fiatalok?

 

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen. 

A teljesség igénye nélkül minden egy helyen: szakdolgozatok, értekezések, elemzések e-kereskedelem és online marketing témákban - évenkénti bontásban.
Hasznos webes eszközök: 
online marketing, e-kereskedelem, eBusiness, website tervezés, web-design, ergnomónia, website tipográfia, SEO, SEM, SMO, site optimalizálás és társaik.
Szakirodalom: könyvek, kiadványok online marketing, webáruház, e-Kereskedelem témakörökben.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr303155680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása