Matyi Dezső: dzsungelharcos vagyok
2010. január 20. írta: vecseilaszlo

Matyi Dezső: dzsungelharcos vagyok

Esik a könyvpiac, így a nagy terjeszkedés után boltbezárásokra készül az Alexandra-hálózat – nyilatkozta Matyi Dezső tulajdonos a Figyelő legfrissebb, csütörtökön utcára kerülő számában.

Forrás: FigyelőNET
Szerző: Szirmai S. Péter


"Világvége hangulatban zárták 2009-et a kereskedők. Az ön szakmájában is „válság” volt, vagy továbbra is slágerajándék a könyv?
A karácsonyi forgalom gyengébbnek bizonyult a vártnál. A tavalyi éves visszaesés a 20 százalékot is elérheti – az előzetes adatok alapján – 2008-hoz képest, pedig már akkor is válság volt. A kiadott művek száma is csökkent, legalább 30 százalékkal.

Budapesten, az egykori Divatcsarnok épületében nyitott új áruházuk hogyan kezdett?
Hozta, amit egy ilyen emblematikus épületnek hoznia kell, pedig a szkeptikusok szerint az Andrássy úton nem lehet könyváruházat jól üzemeltetni.

Ez a gyöngyszem hányadik tagja az Alexandra-láncnak?
Budapesten 14, vidéken 74 üzletünk van.

Nem sok ez egy kicsit? Elvégre a Tescónak is csak 178 boltja van az országban…
Való igaz, most nem terjeszkedni, hanem szűkíteni és racionalizálni kell. Megnézzük az üzleteinket, és a veszteségeseket megszüntetjük. Azt, hogy hány jut majd erre a sorsra, még nem tudom megmondani, de az érzelmi oldalt megpróbálom majd háttérbe szorítani. Korábban sokszor ez dominált, de most igyekszem üzleti szempontokat is figyelembe venni. Ez a módszer egy éve már működik.

A számok nem voltak jók az érzelmi döntések miatt?

Ne vicceljen, ez egy 16 milliárd forintos forgalmú cég. Ha rosszak lettek volna a számok, nem tartanánk itt. De eddig nem vettük észre, mekkora tékozlás és pazarlás ment; ehhez kellett a válság.

Kemény embernek tartja magát?" ... >>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: FigyelőNET

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen. 

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr641687569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása