Az úgynevezett kreatív online tartalom, azaz a könyvek, zene, filmek, videojátékok egységes európai digitális piacának kialakítása az Európai Bizottság elemzései szerint megnégyszerezhetné az ezen termékek kiskereskedelmi forgalmából származó bevételeket.
Forrás: SG.hu - Informatika & Tudomány
"Ehhez azonban az ágazatnak és a közszerveknek egyértelmű, felhasználóbarát intézkedéseket kell hozniuk - tette hozzá az EU brüsszeli kormánya a témáról csütörtökön kiadott közleményében. Európában a kulturális és kreatív ágazat (amelybe a kiadott tartalom, tehát egyebek mellett a könyvek, az újságok és folyóiratok, a zeneművek és hangfelvételek, a filmek, a lekérhető videoanyagok és a videojátékok tartoznak) évi több mint 650 milliárd eurós forgalmat bonyolít, és az EU GDP-jéhez 2,6 százalékkal, a foglalkoztatáshoz több mint 3 százalékkal járul hozzá Brüsszel adatai szerint.
A most kiadott uniós dokumentum három olyan célt jelöl meg, amelynek érdekében jogszabályokat kell alkotni. Egyfelől azt, hogy" ... >>
Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.