„Könyvesek” össztűzben - A Gazdasági Versenyhivatal gyanúja szerint kartelleztek
2009. augusztus 27. írta: vecseilaszlo

„Könyvesek” össztűzben - A Gazdasági Versenyhivatal gyanúja szerint kartelleztek

Kartellgyanúba keveredett a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Líra Könyv Zrt., a Libri Könyvkereskedelmi Kft. és a Bookline.hu Nyrt. A cégek ellen versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal.

Forrás:
Világgazdaság Online

"A versenyhatósághoz érkezett bejelentés szerint a vállalkozások túlságosan magas bizományosi jutalékot kötnek ki a szerződéseikben. Ám úgy néz ki, a megállapodásaik ezen túlmenően is aggályosak versenyjogi szempontból. Így például némely szerződések tartalmazzák a legnagyobb kedvezmény elvének kikötését, valamint azt is, hogy új könyveknél a kereskedők hat hónapig nem változtathatnak az áron.
A hatóság az eljárásban fel kívánja tárni a kiadók és a kereskedők közötti szerződéses kapcsolatok rendszerét, s azt, miként alakítják a megállapodásokat, és azok miért tartalmazzák a versenyjogilag kifogásolható pontokat.
Néhány hónapon belül ez már a második könyves kartellgyanú. A GVH áprilisban rajtaütésszerű helyszíni szemlét tartott a" ... >>

 

 

 Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr541340165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása