SZEKiT bemutatkozás
2009. augusztus 13. írta: vecseilaszlo

SZEKiT bemutatkozás

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Ifjúsági Tagozat elnöksége nevében köszöntelek Téged a SZEKiT szekcióban - remélem elnyeri ez a rövid bemutatkozás a tetszésed és hamarosan aktív vagy passzív tagként köszönthetünk a csapatunkban. Illetve keressük azokat a partnereket, cégeket akikkel  a jövőben sikeres együttműködésünk révén segíteni tudjuk egymás munkáját, tevékenységét!

Forrás: SZEK.org - Szövetség az elektronikus kereskedelemért

Joggal felmerülhet Benned a kérdés, hogy hogyan is kezdődött ez az Ifjúsági Tagozat, és kik is vagyunk valójában: 2008-ban gondoltam egy nagyot és úgy döntöttem, hogy elbeszélgetek Szutor Bernadettel (a SZEK titkára) és Kis Ervin Egonnal (a SZEK elnöke), hogy mi lenne, ha alapítanánk egy Ifjúsági Tagozatot a SZEK-en belül. A szavakat tett követte: bár először csak egyszemélyes csapatként működött a SZEKiT, később Kertmegi Norberttel karöltve elkezdtük megalapozni a tagozat jövőjét, és ennek köszönhetően 2009 elején már egy 5 fős csapat dolgozott azon, hogy ezeket a sorokat most olvashasd. Megírtuk az SzMSz-t, megalakult az elnökség (Bay Áron, Kertmegi Norbert, Szabó Balázs, Varga Kálmán), és elkezdtünk gyarapodni - és ez a dinamikus fejlődés azóta is tart.

Most rajtad a sor, hogy egyéniségeddel színesítsd, és ötleteiddel gazdagítsd csapatunkat - illetve hogy partnerként ki tudjuk használni az egymás tevékenységében rejlő lehetőségeket.

Bővebben rólunk és tevékenységeinkről a továbbiakban olvashatsz.

Antal Norbert
SZEKiT elnök

Bővebben >>
 

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr511300562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása