Clay Shirky New York-i professzor szerint nem minden a világhálón publikáló felhasználó válik azonnal egy több milliós közönséget kiszolgáló műsorszolgáltatóvá
Forrás: sg.hu
Szerző: Berta Sándor
"A szakember úgy vélte, hogy ennél sokkal fontosabb, hogy a hasonlóan gondolkodó emberek egymásra találjanak. Shirky példaként Fehéroroszországot említette, ahol az ott élők érdekes megoldásokkal harcolnak Alekszandr Lukasenko államfő diktatúrája ellen. A fehérorosz elnök vaskézzel irányítja az országot. Az ellenzékieket rendszeresen zaklatják, letartóztatják, a kormányellenes tüntetések és bármilyen célú tömegrendezvények a 2006 márciusi demonstrációk óta hivatalosan tilosak. Akkor több ezren tiltakoztak a minszki Október téren a választási csalások ellen.
A helyi polgárok azonban ravaszak. Ugyanis 2006 októberében több tucatnyian jelentek meg váratlanul a téren, hogy közösen egyenek jégkrémet és fagylaltot. Nem voltak felszólalások, sem plakátok vagy hangos szólamok, csak néhány fagylaltot és jégkrémet fogyasztó fiatal. Lukasenko kormánya mégis annyira megrettent, hogy a csendesen demonstrálókat fekete ruhás biztonsági emberek vezették el a térről Az akciót a résztvevők SMS-ben és blogokban szervezték, utóbbiakban utólag számos fotót jelentettek meg. "Semmi sem bizonyítja jobban, hogy egy országban diktatúra van, mint az, hogy ha rendőrök fagylaltozó állampolgárokat tartóztatnak le. Ez a példa is jól mutatta, hogy az online médiák" ... >>
Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.