9. Internethajó: Szabadnap ráérős IT vezetőknek
2008. május 27. írta: vecseilaszlo

9. Internethajó: Szabadnap ráérős IT vezetőknek

9. Internethajó: Szabadnap ráérős IT vezetőknek

Épphogy megmenekült a megszűnéstől az Internethajó rendezvény, amikor pár héttel ezelőtt a szervezőknek sikerült pénzt gründolni hozzá. Ez a hirtelenség persze éreztette hatását: Kevesen voltak, az előadások nem voltak túl érdekfeszítőek, viszont végre volt ideje mindenkinek hosszasan beszélgetni a szakmabeliekkel egy egész napon keresztül. Day-off.

A 9. Internethajó - mint minden ebben a hónapban - az eBefogadásról szólt. Egyfajta számvetés az elmúlt év eredményeiről, illetve a szokásos bizakodó reménykedés jellemezte az előadásokat mind a kormányzati, mind a piaci előadók részéről. A reggeli nyitó előadásán Diósy Tamás, az eWorld ügyvezető igazgatója elmondta, hogy szerinte már most van mit ünnepelni, hiszen a magyar digitális világban elindult egy pozitív változás, sőt ennek a változásnak végre kormányzati támogatottsága is van. Diósy szerint ez egy hosszabb folyamat kezdete és nem egyszerű fellángolás.

Ugyanakkor a Kék Notesz délutáni elemezgetése közben kisebb vita alakult ki arról, hogy az elért eredmények mennyire köszönhetőek a politikai tetteknek ... >>

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr27490221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása