Black Friday: 30 milliárdos forgalom várható
2017. november 15. írta: vecseilaszlo

Black Friday: 30 milliárdos forgalom várható

Magyarországon korábban készlethiány, tavaly logisztikai problémák jellemezték az akciót. A szakértő szerint idén is várhatók csúszások.

Forrás: ZOOM
Szerző: Horváth Attila

"A hazai elektronikus kereskedelem 35-40 százaléka év utolsó három hónapjára koncentrálódik, a zárószezon kezdete pedig a Black Friday napjára esik – mondta a Zoom.hu-nak a GKI Digital Kutató és Tanácsadó Kft. üzletágvezetője a jövő héten esedékes fekete péntekről. Madar Norbert hozzátette, pontosan nem lehet megbecsülni, mekkora forgalom várható idén, ő körülbelül 25-30 milliárd forintra számít. Hozzátette, tavaly mintegy 310 milliárdos forintos volt az online kiskereskedelmi forgalom, ebből mintegy 110 milliárd koncentrálódott az utolsó negyedévre.

A pontos becslés azért is nehéz Madar Norbert szerint, mert a legtöbb kereskedő titokban tartja a számokat, leginkább azért, mert ez a nap nem csak az árbevétel növeléséről szól, fontos paramétere a sikeres akciónak a látogatók száma és az elért új felhasználók aránya is. Becslése szerint tavaly 20 százalékos volt a növekedés a fekete pénteken az előző évhez képest, az arány valószínűleg idén megint ennyivel nő majd.

Káoszból egységes péntek
Mint mondta, a vásárlók kivárnak a Black Friday kezdetéig, a karácsonyi szezon így idén november 24-én kezdődik majd hivatalosan. Igaz, hogy" ... >>

bf.jpg

VecseiLaszlo.blog.hu - Ingyenes e-kereskedelmi és online marketing szakmai tudástár - hírblog.

Kulcsszavaim: online kereskedelem | online vásárláse-kereskedelem | elektronikus kereskedelem | magyar e-kereskedelem | webáruház | üzleti modell | online marketing | eMail marketing | keresőmarketing | SEO | tartalommarketing | Google | Alibaba Group | Amazon |

Továbbá: E-kereskedelem a világban 2016 - eCommerce in the world 2016

E-kereskedelmi hírek a nagyvilágból angolul - naponta többször is. Csatlakozz te is! Daily eCommerce News Facebook | eCommerce news in Facebook: daily, fresh & colourful. Join! Daily eCommerce News Facebook

JAVASOLJ - HASZNÁLD - OSZD MEG!

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr2113274933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.