Irányváltás a kormánynál - itt vannak az első jelek [e-kereskedelmi stratégia - a szerk.]
2017. március 08. írta: vecseilaszlo

Irányváltás a kormánynál - itt vannak az első jelek [e-kereskedelmi stratégia - a szerk.]

A kabinet gazdaságfejlesztési céljai között eddig az iparosítást jelölték meg a legfontosabbnak, ám egy friss NGM-tervezet finoman javaslatot tesz arra, hogy az iparfejlesztési célokon túl, a digitális szolgáltatások érdekében át kellene rendezni egyes uniós pályázati konstrukciókat. A minisztérium komplex e-kereskedelmi stratégiája valódi lökést jelentene az ágazatnak, ha megvalósulna.

Forrás: Napi.hu
Szerző: K. Kiss Gergely

"A válság óta aligha volt olyan szegmens, amely gyakorlatilag a semmiből előtörve, évről-évre olyan ugrásszerű és kitartó bővülést tudott produkálni, mint az e-kereskedelem. Úgy tűnik immár a kormány is belátta, hogy az ágazat jelentősen hozzájárulhat a gazdaság növekedéséhez, a magas hozzáadott értékű munkahelyek megteremtéséhez és többet érdemel, mint, hogy jelentéktelenként kezeljék.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a napokban tette közzé rövidtávú - a 2017-2020-as időszakra szóló - szakpolitikai tervét Digitális Kereskedelem-fejlesztési Stratégia (DKFS) címmel amelynek dedikált célja a hazai elektronikus kereskedelem erősítése.

Bár a javaslatcsomagban egyelőre hiába keresünk hozzárendelt összegeket, abban mindenképp különbözik a közelmúltban megjelent hasonló akciótervektől - például a startup stratégiától -, hogy nem vágyálmokat tűz ki célul, hanem piackutatások, ágazati elemzések alapján mutat rá a problémákra, illetve határozza meg a beavatkozási pontokat. Az eNET, valamint a GKI Digital és az Árukereső.hu, évek óta aprólékosan szondázza az online piacot - felméréseik az NGM számára is benchmark-ként szolgálnak, emellett a tanulmány készítői" ... >>

online-ertekesites-aranya.jpg

INGYENES TUDÁSTÁR: Az e-Kereskedelem és az e-Business Magyarországon
|  szakmai anyagok  |  Hasznos webes eszközök  |   Szakirodalom  |   Állás  |
Javasolj - Használd - Oszd meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr4312315425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása