Jelentős sikert értek el a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának diákjai a Google nemzetközi online marketingversenyén
2008. július 17. írta: vecseilaszlo

Jelentős sikert értek el a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának diákjai a Google nemzetközi online marketingversenyén

Jelentős sikert értek el a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának diákjai a Google nemzetközi online marketingversenyén



A világ egyik legnagyobb egyetemi versenyén, a Google Online Marketing Challenge-en, amelyen 47 ország 1650 csapata vett részt, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának egyik csapata bekerült az európai, közel-keleti és afrikai régió három legjobbja közé.

A Google online marketingversenye segítségével a felsőoktatásban résztvevő diákok az elméleti képzés mellett életszerű gyakorlati tapasztalatot is szerezhettek. A diákoknak a rendelkezésükre bocsátott 200 dolláros AdWords-kuponok segítségével egy helyi cég online marketingkampányát kellett hatékonyan megtervezni, a követendő stratégiát meghatározni, a tevékenységeket levezényelni, az eredményeket kiértékelni, végül pedig javaslatokat kidolgozni a cég jövőbeni online marketingjére vonatkozóan.

A 150 legjobb csapatot egy a Google által fejlesztett különleges algoritmus rangsorolta a választott cég honlapjára érkező kattintások, konverziók és egyéb tényezők alapján, a legeredményesebb 10 csapat esetében pedig az egyetemi tanárokból álló zsűri döntött a végső sorrendről.

Az egész világra kiterjedő megmérettetésen az alábbi csapatok bizonyultak a legjobbnak:
    * Az összetett verseny győztese a Nyugat-Ausztráliai Egyetem csapata lett, akik egy perth-i falmászó terem, a Hangout (www.thehangout.com.au) kampányát vitték sikerre.
    * Az európai, közel-keleti és afrikai régióban a Berni Egyetem csapata teljesített a legjobban, akik egy svájci utazási iroda, az Aaretal Reisen (www.aaretal-reisen.ch) netes forgalmát lendítették fel.
    * Az amerikai régió győztese a Pennsylvaniai Állami Egyetem hallgatói voltak, akik egy Pennsylvaniával foglalkozó turisztikai weboldalra, a www.happyvalley.com-ra csábítottak új látogatókat.
    * Ausztráliaból érkezett nemcsak az összetett verseny győztese, hanem az ázsiai és csendes-óceáni régió legjobbja is: az Ausztrál Üzleti Szakiskola (Australian Graduate School of Management) diákjai meglepő módon nem egy helyi, hanem egy kaliforniai, egyedileg tervezett sütiket készítő pékség számára készítették el kampányukat.

A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájáról érkező csapat a PCRent.hu, egy számítógépek bérbeadásával és használt gépek forgalmazásával foglalkozó cég weboldalát választotta online marketingkampánya alanyául. A 200 dolláros keret 3/4-ének felhasználásával - azaz kevesebb, mint 22 ezer forintnyi ráfordítással (!)- 1287 látogatót csábítottak a honlapra, akiknek közel 82%-a, 1053 fő, kattintott rá és tekintette meg az eladó gépek listáját. Ez azt jelenti, hogy a kisvállalkozás mindössze körülbelül 20 forintot költött minden egyes olyan internetezőre, aki a kampány hatására meglátogatta weboldalát.

Tóth László, a MÜTF csapatának vezetője elmondta: "Az igazat megvallva kezdetben nem sok reményt fűztünk szereplésünkhöz, hiszen a világ minden részéről, hazánknál sokkal fejlettebb online kultúrával rendelkező országokból érkező diákokkal kellett virtuálisan megküzdenünk. Azonban erőt adott az a gondolat, hogy itt senkit sem segít a hazai pálya előnye, hiszen mindenkinek semleges területen, az interneten kell bizonyítania. Ráadásul ahogy elkezdtük kialakítani a stratégiát, azonnal ráéreztünk a verseny ízére és lelkesen vetettük bele magunkat a kampány optimalizálásába. Mi is, és az általunk választott weboldal, a PCRent.hu tulajdonosai is úgy éreztük, hogy megérte a befektetett munka, hiszen ez alatt rövid idő alatt is számos új látogató érkezett az oldalra tevékenységünknek köszönhetően."

A CSAPAT

 

 

 

 

 

 

 


 


(balról jobbra) Seres Péter, Szabó Tamás, Tóth László (csapatvezető) és Vetési Anikó, majd MÜTF-ös felkészítő tanáruk, Damjanovich Nebojsa online marketing tanácsadó és tréner, illetve Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője

Gratula nektek, szép munka volt!

A győztes csapaton kívűl az osztályból még két team indult a versenyen:

  • Deutsch Szabolcs, Erlauer Csaba, Ferencz-Csibi Attila, Lőw Márton és Novák Evelin

    valamint,
  • Csákiné Hegedüs Rita, Gere Tibor, Ress Gábor, Száraz Attila és Vecsei László (jómagam)


Előbbi csapat az európai, közel-keleti és afrikai régió legjobb 50 csapata között végzett, utóbbi pedig a régióban induló csapatok kétharmadát előzte meg.
(Az összes induló csapat földrészenként)


Lee Hunter, a Google Európáért, Közel-Keletért és Afrikáért felelős termékmenedzsere elmondta: "A korábbi években a világ számos részén tanuló diákoktól hallottunk olyan véleményeket, hogy milyen hasznos lenne, ha egy gyakorlati tapasztalatokat nyújtó marketingversenyen próbálhatnák ki az elméletben megtanultakat - azért hoztuk létre az Online Marketing Challenge-et, hogy kitöltsük ezt a tátongó űrt. Eredetileg úgy terveztük, hogy körülbelül 200 csapat fog részt venni a versenyen, ehhez képest nagyon meglepődtünk, amikor kiderült, hogy 47 ország 1650 csapatának mintegy 8500 diákja fog megküzdeni egymással. Többségük sikeresen bonyolította le online marketingkampányát, bebizonyítva azt, hogy mennyire költséghatékony és felhasználóbarát a Google online hirdetési rendszere, az AdWords. A tény, hogy a csapatok többsége jelentősen fel tudta lendíteni egy helyi kisvállalkozás internetes látogatottságát mindössze három hét alatt, azt mutatja, hogy az AdWords különösen hasznos lehet a világ bármely részén működő, milliós marketingbüdzsével nem rendelkező vállalkozásoknak."

Az online hirdetésekről
Az online hirdetés hatékony és megfizethető minden cég számára, amely honlapja forgalmát kívánja növelni. Ehhez számos keresőoldal kínál hirdetési felületet. A területen a szöveges hirdetések, amelyek a felhasználók keresőkifejezései kapcsán jelennek meg,  tekinthetnek vissza a leghosszabb múltra. Például, amikor valaki beírja a keresőbe, hogy "olcsó repülőutak", akkor valószínűleg utazási irodák és légitársaságok szöveges hirdetéseit fogja látni.

A hirdetők dönthetik el, hogy mennyit fizetnek hirdetéseik megjelenítéséért, és csak akkor kell valóban fizetniük, ha valaki rákattintott a hirdetésükre. Ezáltal teljes kontroll alatt tarthatják online hirdetési költéseiket.

A Google szöveges hirdetési rendszere az AdWords, amelynek hirdetései a természetes találatok mellett és felett, jól elkülöníthetően, "Szponzorált link"-ként jelennek meg.

A Google-ről
A Google innovatív keresési technológiáit az egész világon emberek milliói használják nap mint nap. A Google, amelyet 1998-ban a Stanford Egyetem két PhD-hallgatója, Larry Page és Sergey Brin alapított, ma az egyik legjelentősebb webes cég szerte a világon. A Google célzott hirdetési programja bármilyen méretű vállalkozásnak képes mérhető és hasznos eredményeket nyújtani, mindezt úgy, hogy közben javítja az internetezők felhasználói élményét. A Google központja a Szilícium-völgyben van, és számos irodával rendelkezik Amerikában, Európában és Ázsiában. További információkért keresse fel a www.google.hu weboldalt.

 

Sajtószemle a nagyszerű eredményről:
- Damjanovich Nebojsa oldala
- Képriport a sajtótájékoztatóról
- Magyar siker a Google pályázatán - Milliós üzlet 22 ezerből (Computerworld.hu - mozgóképes riporttal)
- Gratulálok! (Onlinemarketing blog)
- Magyar diákok a legjobbak között a Google nemzetközi online marketingversenyén (Honliner)
- a Google hivatalos oldala a versenyről - The Google Online Marketing Challenge
- Magyar diáksiker a Google marketingversenyén (Infóvilág)
- Magyar siker a Google pályázaton (PC World.üzlet)
- Nyerő marketing: Magyar csapat tarolt a Google világversenyén  (hvg.hu)
- Magyar siker a Google versenyen (B2B online marketing blog)
- Magyar siker a Google versenyen (ITpages)
- Google: élvonalban Tatabánya (Terminal)
- Hazai hírek (IT business today hírlevél)

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr21572112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.