IoT az e-kereskedelemben
2017. október 13. írta: vecseilaszlo

IoT az e-kereskedelemben

Írásomban (melyhez az ECN cikke adta az alapötletet) azt járom körbe, hogy az e-kereskedelem vajon mit profitálhat ebből az éppen nagyon divatos technológiai őrületből, mely területei azok, amiket már ma hasznosítani lehet, mik azok, amikre érdemes figyelni, vagy éppen messze elkerülni.
Röviden: szétválasztjuk az ocsút a búzától, segítünk elkerülni, hogy hangzatos buzzword-öket puffogtatva átverjenek téged, az e-kereskedőt.

Forrás: Kosárérték.hu
Szerző: Kuti István

"Mi az az IoT?
Az IoT az “Internet of Things” (magyarul: a “dolgok Internete”) rövidítése. Nem mai kifejezés, 1999-ben alkotta meg Kevin Ashton, aki akkor még nem gondolta, hogy olyan szókapcsolatot alkot, ami ennyire befolyásolja a számítástechnika jövőjét.

Ez a szókapcsolat pedig nem fejez ki mást, mint olyan okos eszközök és szenzorok rendszerét, amik az internet segítségével kommunikálnak egymással.

Egy általános modell
Ezek az integrált szenzorok és egyéb eszközök pedig adatot állítanak elő, továbbítanak, dolgoznak fel, és akár be is avatkoznak.

A következő sematikus ábra azt mutatja be, hogyan tud működni egy IoT ökoszisztéma, ami akár már most is elérhető, és nem kell túl költséges eszközök beszerzésével és fejlesztéssel járnia a felállításának:

 iot_1.jpg

Az IoT ökoszisztémájaMikor válnak az IoT eszközök a hétköznapjaink részévé?
Ha megkérdezed az embereket, hogy milyen eszközök kapcsolódónak a webhez, a legtöbben valószínűleg az okostelefont, számítógépet, tabletet fogják mondani, esetleg TV-t. Az IoT világában viszont"... >>

 

VecseiLaszlo.blog.hu - Ingyenes e-kereskedelmi és online marketing szakmai tudástár - hírblog.

Kulcsszavaim: online kereskedelem | online vásárláse-kereskedelem | elektronikus kereskedelem | magyar e-kereskedelem | webáruház | üzleti modell | online marketing | eMail marketing | keresőmarketing | SEO | tartalommarketing | Google | Alibaba Group | Amazon |

Továbbá: E-kereskedelem a világban 2016 - eCommerce in the world 2016

E-kereskedelmi hírek a nagyvilágból angolul - naponta többször is. Csatlakozz te is! Daily eCommerce News Facebook | eCommerce news in Facebook: daily, fresh & colourful. Join! Daily eCommerce News Facebook

JAVASOLJ - HASZNÁLD - OSZD MEG!

A bejegyzés trackback címe:

http://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr9012923647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.