Nem taroltak tavaly a legnagyobb hazai webáruházak
2017. július 04. írta: vecseilaszlo

Nem taroltak tavaly a legnagyobb hazai webáruházak

Tavalyelőtt elsöprő lendületet produkált a tíz legnagyobb online áruház. A most publikált 2016-os adatok viszont már jóval visszafogottabb növekedést mutatnak.

Forrás: Bitport

"A GKI Digital immár harmadik ízben készítette el összeállítását a legnagyobb forgalmat produkáló magyarországi webshopokról. A toplista helyezettjei között kevés az "új arc", de némi helyezkedés azért megfigyelhető, például a dobogón is volt változás.

Lassulva nőnek
A kutatócég szerint nagyjából 1600 olyan cég van, amely megfelel a felmérés előre felállított kritériumrendszerének, azaz hazai székhellyel, vagy képviselettel rendelkezik, aktív marketing-tevékenységet folytat, magyar nyelven jelenleg is működik, forintban áraz és fizikai terméket (is) értékesít. Közülük 2016-ban a legnagyobb tíz nettó 110 milliárd forgalmat ért el, ami összesen 5,2 millió vásárlásból jött össze.

Míg 2015-ben a Top10 a teljes hazai forgalom 34 százalékát adta, tavaly ez már 35 százalékra kúszott, azaz ha lassan is, de folytatódik a koncentráció. Ez utóbbi folyamat lendülete azonban látványosan megtorpant, hiszen" ... >>

webaruhaz-etoplista-2017.jpg

INGYENES TUDÁSTÁR: Az e-Kereskedelem és az e-Business Magyarországon
| szakmai anyagok | Hasznos webes eszközök | Szakirodalom | Állás |
Javasolj - Használd - Oszd meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr2212619637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása