Tudatosan csupán 28%-unk kapcsolja be a televíziót
2017. június 23. írta: vecseilaszlo

Tudatosan csupán 28%-unk kapcsolja be a televíziót

A legtöbb audiovizuális tartalmat még mindig otthon fogyasztjuk, de a korábban tévézésre fordított idő egyre inkább tolódik az internet irányába.

Forrás: MédiaPiac

"A fiatal generáció életében már az okostelefon, a PC és a laptop jelenti a médiafogyasztás központját – derült ki a Jófogás és a GKI több mint 10 ezer aktív internetezőt bevonó kutatásából.

Generációk szerint előre haladva a háztartásokban egyre alacsonyabb számban találkozunk televíziókészülékkel (78%), és bár az okostelefon (80%) után ez a második leggyakrabban előforduló infokommunikációs eszköz, a jellemzően még mindig szüleivel élő Z generáció életében már közel sem játszik olyan fontos szerepet. Esetükben ugyanis az okostelefon (31%), a PC (26%) és a laptop (27%) jelenti a médiafogyasztás központját. A laptop egyébként az Y generáció esetében is központi helyet foglal el, hiszen 1/3-uk tartalomfogyasztása terelődik erre az eszközre.

"Az apróhirdetési piacon az új és a használt TV készülékekre, laptopokra és okostelefonokra egyaránt nagy a kereslet. Egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik azonban az olyan" ... >>

infokommunikacios-eszkozellatottsag-jofogas.jpg

 

INGYENES TUDÁSTÁR: Az e-Kereskedelem és az e-Business Magyarországon
| szakmai anyagok | Hasznos webes eszközök | Szakirodalom | Állás |
Javasolj - Használd - Oszd meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr9612584249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása