Jogsértő webáruházak - Változóban az online kereskedés szabályozása
2017. május 02. írta: vecseilaszlo

Jogsértő webáruházak - Változóban az online kereskedés szabályozása

Az Országgyűlés a tisztességesebb elektronikus kereskedelem érdekében módosította az elektronikus hírközléssel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos törvényeket. Adatbázis készül a tisztességtelen online kereskedőkről, és a bírságok összege is emelkedik.

Forrás: Jogi Fórum
Szerző: Mercz Ágnes

"Az Európai Unió területén működő online kereskedések mintegy 37 százaléka nem felel meg a jelenleg hatályban lévő fogyasztóvédelmi előírásoknak. A magyar kormányhivatalok által 2015-ben végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzés a magyar online kereskedések 88 százalékánál talált valamilyen szabálytalanságot. A webáruházakat többnyire azért marasztalták el, mert nem, vagy hiányosan tájékoztatták, vagy éppen félretájékoztatták a vásárlókat, többek között a panaszkezelés módjáról, a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályokról, valamint a 14 napos indoklás nélküli elállási jogról. A Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai alapján kiemelkedően sok panasz érkezik a repülővel utazóktól: a repülőtársaságok elutasítják, illetve összegszerű igazoláshoz kötik a járatok törléséből, késéséből adódó károk megtérítését.

A határokon átnyúló fogyasztói panaszok elintézésének megkönnyítésére az Európai Bizottság 2016. február 15-től online vitarendezési felületet működtet, melyhez más európai uniós tagország e-kereskedelmi szolgáltatójával kapcsolatos panasszal is lehet fordulni. A magyar nyelven is elérhető felületen az eljárás végig online zajlik, a döntést azonban" ... >>

jogserto-webaruhazak.jpg

A Súlyos jogsértést elkövető webáruházak adatbázisa elérhető az alábbi linken: http://jogsertowebaruhazak.kormany.hu/

 

INGYENES TUDÁSTÁR: Az e-Kereskedelem és az e-Business Magyarországon
| szakmai anyagok | Hasznos webes eszközök | Szakirodalom | Állás |
Javasolj - Használd - Oszd meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr5512433181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása