Zavartalanul növekednek az online B2C eladások
2017. április 29. írta: vecseilaszlo

Zavartalanul növekednek az online B2C eladások

Tavaly már Kína volt a legnagyobb, sőt az egyik leggyorsabban növekvő e-kereskedelmi piac.

Forrás: BITPORT

"A B2C (a vállalatoktól a fogyasztók felé irányuló) elektronikus kereskedelem piaca az elmúlt években és idén is két számjegyű növekedést produkál. Az Ecommerce Foundation és az Ecommerce Europe közös kutatása szerint a forgalom a 2015-ös 19,9 százalékos bővülést követően tavaly is legalább 17,5 százalékkal emelkedett az év végi becslések szerint, átlépve ezzel a 2,3, illetve a 2,7 ezer milliárd dolláros határt. Ez utóbbi nagyjából Franciaország vagy Nagy-Britannia bruttó hazai termékének felel meg, de a teljes kiskereskedelmi forgalomnak még így sem éri el a 10 százalékát sem.

Kína ebben is a legnagyobb
A növekedés legfőbb hajtóereje ezúttal is Ázsa és a Csendes-óceáni térség, Kínában például tavaly is több mint negyedével növekedett a B2C e-kereskedlmi forgalom. Ez azért különösen érdekes, mert Kínában, vagy a kínai piacnál is háromszor gyorsabban növekvő Indiában a globális átlagot tekintve alacsony az internet-penetráció.

Így nyilván alacsonyabb az online kereskedelmi szolgáltatásokhoz hozzáférő felhasználók aránya, tehát az infrastruktúra fejlődése önmagában is biztosítja az e-kereskedelem folyamatos bővülését. Kína tavaly óta már" ... >>

top-10-ecommerce-markets-by-country-v2.jpg

INGYENES TUDÁSTÁR: Az e-Kereskedelem és az e-Business Magyarországon
| szakmai anyagok | Hasznos webes eszközök | Szakirodalom | Állás |
Javasolj - Használd - Oszd meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr6812468293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása