Zenei szolgáltatót vásárolt a Tesco
2012. augusztus 12. írta: vecseilaszlo

Zenei szolgáltatót vásárolt a Tesco

vecseilaci_49x61.jpg A digitális zene, hogyha a klasszikus besorolást nézzük, gyakorlatilag az elektronikus kereskedelem egyik, igaz egyre inkább specializálódott formája. Ha innen nézzük, abszolút nem meglepő, hogy a saját kereskedelmi tevékenységét mind jobban online felé terelő Tesco a digitális javak forgalmazásába is egyre aktívabban vesz részt .(lásd tesco download store) 

Forrás: Muzzak blog - Free Music!
Szerző: Pléh Dániel

"Az, hogy a kereskedelmi óriás digitális javakat, azon belül is zenét forgalmazzon, logikus döntés volt, hiszen az áruházaiban már eleve forgalmazott CD-ket, meg voltak a kapcsolatai a kiadókkal. Maga a zenei tartalom pedig a legnépszerűbb tartalmak közé sorolható.

A feladat ennek ellenére jóval komplikáltabb, mint mondjuk egy online kereskedelmi cég (pl az Amazon esetében, hiszen a meglevő fogyasztói kapcsolatok tisztán fizikaiak, nem az interneten szövődtek. Digitális javak értékesítésénél tehát a Tesco feladat gyakorlatilag kettős lenne? Egyrészt platformváltásra kellene ösztönöznie vásárlóit, másrészt pedig meg kellene velük értetni, miért is jó a digitális tartalmakért fizetni. E kettő párhuzamosan felettébb nehéz feladat, így itt jön, jöhet képbe az akvizíció." ... >>

We7_Tesco.jpg INGYENES TUDÁSTÁR: Az e-Kereskedelem és az e-Business Magyarországon
|  szakmai anyagok 
 |  Hasznos webes eszközök  |   Szakirodalom  |   Állás  |
Javasolj - Használd - Oszd meg! 

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr414705796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása