Nyugaton már nem menő a Facebook
2011. augusztus 25. írta: vecseilaszlo

Nyugaton már nem menő a Facebook

Nem lehet többé globális internetstratégiáról beszélni, mert a piac egyre erősebben fragmentálódik – állapítja meg a 27 országra kiterjedő kutatás, a GlobalWebIndex. Míg összességében például drasztikusan nő a közösségimédia-használat, a Facebook a fejlett piacokon már hanyatlóban van, és a Twitter is stagnál az Egyesült Államokban.

Forrás: Kreatív.online
Szerző: Lausek Esther 

"27 országban közel százezer internetfelhasználóval készítettek interjút a GlobalWebIndex kutatói, hogy megállapítsák, milyen trendek jellemzők a világban az emberek internethasználati szokásaira vonatkozóan. A TrendStream nevű cég által 2009 júliusában elindított, évente három, indítása óta összesen öt átfogó kutatást produkáló GlobalWebIndex legújabb eredményei többek között arra mutattak rá, hogy az internethasználat egyre inkább fragmentálódik a különböző országok szerint, a Facebook a fejlett országokban kezd kifáradni, a mobileszközök és táblagépek pedig rohamosan terjednek: mára közel felét teszik ki az összes internetelérésnek.

A PC-k és a laptopok hanyatlása
„A mód, ahogyan az emberek az internetet használják, egyre jobban különbözik egymástól. A globális internet a lokális internetek keverékévé vált, mindenhol más és más online viselkedési kultúrával. A szakadék például a csetelés és a közösségi networking leggyorsabban és a leglassabban növekvő piacai között akár 73 százalék is lehet” – írják a legújabb, 2011 júniusában lezajlott felmérésük eredményeiről a kutatók.A fejlett internetes piacokon, mint például az Egyesült Királyságban vagy Dél-Koreában a hangsúly" ... >>

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS
olvasódhoz

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen. 

A teljesség igénye nélkül minden egy helyen: szakdolgozatok, értekezések, elemzések e-kereskedelem és online marketing témákban - évenkénti bontásban.
Hasznos webes eszközök: 
online marketing, e-kereskedelem, eBusiness, website tervezés, web-design, ergnomónia, website tipográfia, SEO, SEM, SMO, site optimalizálás és társaik.
Szakirodalom: könyvek, kiadványok online marketing, webáruház, e-Kereskedelem témakörökben.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr313163225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása