Elárasztották a netet a közösségi vásárlói szájtok
2010. december 20. írta: vecseilaszlo

Elárasztották a netet a közösségi vásárlói szájtok

Néhány hónapon belül a sokadik közösségi vásárlós oldal indult Magyarországon. Ezek némelyikét külfüldi befektető üzemelteti, de vannak magyar kezdeményezések is, valamelyik már hónapok óta megy, és vannak alig egy hónaposak is. Az a közös bennük, hogy a Groupon példáját próbálják ide átültetni, valamint hogy a csoportos vásárlással elérhető mennyiségi kedvezményekre épülnek.

Forrás: Index
Szerző: lica


"Bónusz Brigád, Veddvelem, Tsoonami, Kupon Világ, Citibrands, Napi Tipp, Kupontár, BP Wow – és még tucatnyi hasonló névvel ismerkednek az interneten vásárlók. A közösségi szájtok Magyarországon is próbálnak piacot találni, egyelőre úgy tűnik, sikerrel. Az elmúlt néhány hónapban egymás után indultak a Groupon-klónok, a legfontosabbakról az Indexen is hírt adtunk.

Internetes vásárlás és csoportos vásárlás – két olyan dologról beszélünk, mely itthon nem kapott túlzott bizalmat az elmúlt években. Sokaknak rossz emléke van a különböző vásárlói klubokról, melyek arról szóltak, hogy minél több ismerőst vegyél rá a vásárlásra, de végül kiderült, hogy multilevel marketingről van szó. Az online vásárlás pedig egyszerűen eddig nem volt népszerű itthon, sokan idegenkednek attól, hogy látatlanba vásároljanak valamit, vagy éppen a fizetési rendszerekkel nincsenek megelégedve. Ez utóbbi ma már változóban van, egyre többen vásárolnak online itthon is.

Közösen, biztonságosan
A közösségi vásárlói oldalakon a vevők nem kerülnek kapcsolatba egymással, hiába a cél a csoportos kedvezmény elérése. A folyamat a következő. Meghirdetnek például egy éttermi kupont, mely féláron vásárolható meg. Ha" ... >>

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr62526897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása