Lánclevél - az emberi hülyeség vírusa
2010. október 17. írta: vecseilaszlo

Lánclevél - az emberi hülyeség vírusa

Az interneten terjedő vírusok és egyéb kártékony programok az emberi gonoszság és kapzsiság szülöttei. A hoaxok, azaz lánclevél formájában terjedő átverések, álhírek azonban az emberi hülyeség termékei.

Forrás: Technet.hu
Szerző: Radics Boglárka


"Őshoax
A hoax, azaz lánclevél formájában terjedő álhír nem újkeletű találmány. A legkorábbi  ismert hoax, egy levél, melynek eredetijét a cím szerint maga Jézus Krisztus írta; ez a hatodik századból származik, és évszázadokon át, több nyelvre lefordítva keringett a világban. A lánclevelek tömeges elterjedése azonban az 1800-as évek végére tehető.

A modern és a korabeli hoaxok közös jellemzője, hogy nem anyagi haszonszerzés céljából bocsájtotta útra megírójuk. Először valószínűleg afféle unaloműző tevékenység lehetett.

Egy hölgy így ír erről az egyik fórumban:
„Annak idején, amikor még gyerekkorunkban nem volt internet, akkor fénykorát élte a postai lánclevél: indigóval másolva, kézzel írtuk meg a továbbküldött leveleket, s a lista elején lévőnek ki-ki a saját városáról/falujáról egy képeslapot kellett küldeni. A másolt levélben a névsor elejéről ő lemaradt, mindenki egyet lépett előre a sorrendben, míg a saját adatokat a sor végére kellett írni. Izgalmas játék volt, számoltuk a napokat és heteket, s lestük a postást, mikor hozza már a képeslapokat...Ennek az elektronikus változata él ma az interneten, természetesen egész más céllal."

A hoax tehát afféle közösségi tevékenységként indult. A kezdeti vallásos témák után hamar megjelentek a nem továbbküldőket balszerencsével riogató, és jótékonykodó levelek.(Ebből a kategóriából került ki az a hoax, mely a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült: 1989-ben indult, és egy beteg kisgyerek címére, jobbulást kívánó képeslapok küldésére szólított fel. 1990 végére a megadott címre 33 millió (!) képeslapot küldtek.) Az 1900-as évek elején már a pénzküldésre felszólító, piramisjáték jellegű levelek is megjelentek. ... >>

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr352365977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása