A direkt marketing megújuló világa – lehetőségek 12% növekedés után
2010. január 20. írta: vecseilaszlo

A direkt marketing megújuló világa – lehetőségek 12% növekedés után

A Direkt Marketing Szövetség (DMSZ) és a Szonda Ipsos közös, évente készített piackutatásából kiderült, hogy a hazai direkt marketing piac mérete 39,5 milliárd forint volt 2008-ban.

Forrás: Marketing Morzsák
Szerző: Forgács Mariann


"Ez 12%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ezen belül is a telemarketing és az adatbázis menedzsment alágazatok erősödtek a legnagyobb mértékben. De hogyan tovább, milyen kilátások elé néz az ágazat?

Az MRSZ által közölt 2008-as hazai reklámköltéseket tekintve elmondható, hogy a legfrissebb DM piaci adatokkal bővített reklámtortában az ágazat részesedése 16,5%-ra emelkedett. A tévé és a sajtó után, a harmadik legnagyobb részarányt képviseli, emellett ismét a második legdinamikusabban fejlődő terület.

Az ágazat folyamatosan fejlődik, de azzal sem árt tisztában lenni, hogy merre tart, illetve, hogy milyen változások várhatóak. A napjainkban zajló rendkívüli gazdasági folyamatok a DM piacra is igen nagy hatással vannak. A válság megváltoztatta a piacot, a fogyasztókat, a kommunikációs ágazat szereplőit. Akik továbbra is eredményesek akarnak maradni, azoknak" ... >>

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr491684988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása