Csökken a könyvpiac forgalma, kevesebb új könyv jelenik meg
2009. december 21. írta: vecseilaszlo

Csökken a könyvpiac forgalma, kevesebb új könyv jelenik meg

Visszaesett a könyvpiac, a forgalom mellett az újonnan kiadott könyvek száma is csökken, míg az online könyvértékesítés még mindig jól teljesít – derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Forrás: Kreatív.online

"A könyvpiac éves forgalma a piaci szereplők szerint elmarad az elmúlt évekétől, a karácsonyi időszak azonban bizakodásra adhat okot, mivel a most következő néhány hét általában a forgalom egyharmadát adja. Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója a lapnak nyilatkozva elmondta, az egyesülés csak az év végén készít összesítést a forgalomból, az azonban már most látszik, hogy az eladások a rossz kezdet után egyre javulnak. Az év első felében inkább kortárs magyar irodalmat, a karácsony közeledtével inkább művészeti albumokat és igényesebb gyermekkönyveket adnak el a könyvesboltok.

Hasonló tapasztalatokról számolt be a Líra Könyv kommunikációs és marketingigazgatója, Kolosi Beáta is. A Magvető és a Corvina kiadókat is üzemeltető hálózat forgalma a piaci trendek ellen mozgott idén: az első félév a tavalyi értékesítési szintet hozta, míg az őszi visszaesés után várhatóan a karácsonyi időszakban újra nő majd a könyveladások száma.

A válság a Librit is érintette, az első félévben 8-10 százalékot esett a hálózat forgalma, azóta azonban folyamatosan erősödik – mondta el Walitschek Csilla ügyvezető.

Az elektronikus könyvkereskedelem is megcsappant, noha az internetes könyvárusítás még mindig jól teljesít. A Bookline.hu vezérigazgatója, Starcz Ákos elmondta, az online könyvesbolt esetében" ... >>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr471612894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása