Elállásnál nem jár ellenérték a webáruháznak
2009. november 24. írta: vecseilaszlo

Elállásnál nem jár ellenérték a webáruháznak

Az unió bírósága döntött a távollévők között kötött szerződéstől való elállásról, s arra jutott, hogy ellentétes a fogyasztók védelméről szóló 97/7/EK irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amely általános módon előírja az eladó számára azt a lehetőséget, hogy elállás esetén ellenérték megfizetését követelje a fogyasztótól a távollévők között kötött szerződés alapján megvásárolt áru használatáért - mondta el Ormós Zoltán a SzEK.org A Vevő konferenciáján.

Forrás: SZEK.org

"Az Európai Közösségek Bírósága ítéletet hozott a távollévők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 97/7/EK irányelv értelmezésére vonatkozóan az elállás szabályozásának részletei körében. Az ítélet megállapította: ellentétes az irányelv 6. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amely általános módon előírja az eladó számára azt a lehetőséget, hogy elállás esetén ellenérték megfizetését követelje a fogyasztótól a távollévők között kötött szerződés alapján megvásárolt áru használatáért.

Az ítélet a hazai vállalkozások számára is fontos figyelmeztetés, hiszen a hazai webáruházak jelentős része - a hazai jog alapján is - egyértelműen jogsértő módon hasonló gyakorlatot folytat.

Pia Messner laptopot vásárolt
Németországban Pia Messner használt laptopot vásárolt az interneten. Az eladó Stefan Krüger honlapjának általános szerződési feltétele tartalmazta azt a kikötést, hogy elállás esetén a fogyasztó a termék használatáért díjat köteles fizetni. Pia Messner a német jog szerinti elállási időn belül elállt a meghibásodott termék adásvételétől, és a német bíróság előtt követelte a termék teljes vételárát. Az eladó vitatta a követelést, azzal érvelt, hogy a vevő - tekintettel a 8 hónapi használatra - köteles a laptopok piaci bérleti díjának megfelelő összegű díjat fizetni.

A német bíróság" ... >>

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr231548128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása