Zajlik a 80. könyvhét: Magasabb kereskedői árrés ellen tiltakoznak a szépírók
2009. június 07. írta: vecseilaszlo

Zajlik a 80. könyvhét: Magasabb kereskedői árrés ellen tiltakoznak a szépírók

Nyílt levélben fordult több mint hetven szépíró a három legnagyobb hazai könyvterjesztő cég vezetőjéhez, tiltakozásul a terjesztői bizományosi árrés tervezett emelése ellen. A Libri nevében a független kiadókkal tárgyaló Dietrich Tamás azonban az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte: még júniusban meg fog születni a minden felet kielégítő megállapodás.

Forrás: Népszabadság Online

"A Libri Könyvkereskedelmi Kft., a Bookline.hu Nyrt. és a Pécsi Direkt Kft. igazgatójának címzett - az Élet és Irodalom című hetilap pénteki számában is közreadott - levél 75 aláírója sajnálkozásának ad hangot amiatt, hogy a három cég a terjesztési szerződés felbontásával fenyegeti azokat a kiadókat, amelyek nem tudják megadni a terjesztők által kért, a könyv bolti árának felét is meghaladó terjesztői árrést.

"Eltekintve attól, hogy ilyen magas árrés kikötése önmagában is nehezen indokolható, a magyar kultúra és művelődés jövőjét súlyosan veszélyezteti, hogy ezáltal éppen azok a kis- és középkiadók kerülnek súlyos helyzetbe, amelyek a magyar irodalom, ismeretterjesztés és általában a szellemi élet fontos műhelyei" - olvasható a nyílt levélben, amelynek aláírói között szerepel például Nádas Péter, Parti Nagy Lajos és Závada Pál.

Az írók szerint a három nagy könyvterjesztő cég üzletpolitikája azzal fenyeget, hogy számos magyar író és gondolkodó művei nem lesznek megtalálhatók a könyvkereskedelem egyik jelentős szektorában, ezért azt kérik az igazgatóktól:" ... >>

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr201168890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása