Árcsökkentéssel csalogatnak a könyves portálok
2009. április 20. írta: vecseilaszlo

Árcsökkentéssel csalogatnak a könyves portálok

Kínálati oldalról a kisebb adminisztratív költségek, keresleti oldalról az állandó akciók jelentik az internetes könyvértékesítés legfőbb előnyeit, ezek pedig a válsággal csak felértékelődnek.

Forrás: SG - Informatika & Tudomány

"A webáruházak lehetnek a megtorpant gazdasági helyzet nyertesei a könyvpiacon - véli Starcz Ákos, a Bookline.hu Nyrt. vezérigazgatója. Az internetes áruház forgalma 2008-ban mintegy 50 százalékkal haladta meg a 2007-est, a karácsonyi forgalom pedig 40 százalékkal tudott nőni, így a nettó árbevétel decemberben meghaladta a 650 millió forintot. Idén az év első két hónapjában a csoport annak ellenére volt képes növelni forgalmát, hogy a tavalyi bázisadatokban komoly súlyt képvisel az akkor megjelenő és az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerének számító Harry Potter könyv.

A Bookline mellett az e-kereskedelem kiemelkedő mértékű fejlődéséről számol be a Libri is. E területen nemhogy visszaesés nincs, de a növekedés üteme sem lassul: a megrendelési állomány darabszámra és értékben is több mint 60 százalékkal növekedett, eközben pedig az internetes kosárérték (az egy vásárlásra jutó érték) 50 százalékkal nagyobb a könyvesboltinál - sorolja a világhálós értékesítésre vonatkozó adatokat Walitschek Csilla, a Libri ügyvezető igazgatója.

A gazdasági válság hatására a könyvpiac online-szereplői is kénytelenek lesznek átgondolni üzletpolitikájukat, áthelyezni a hangsúlyokat, ez az ésszerűbb kereskedelem felé tereli a piacot. A Bookline is a hagyományos eszközökkel - így szigorú költség- és készletgazdálkodással vagy a szerződések újratárgyalásával - igyekszik tompítani a krízis hatásait - mondta Starcz. A vállalat vezetése hosszú távú terveinek megvalósítását előrébb hozva a webáruház-fejlesztésekre koncentrál, a szakemberek számos új termék és kreatív marketingmegoldás megvalósításán dolgoznak jelenleg is." ... >>

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr421064910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása