Fridi hárommilliót keresett pár hét alatt a könyvével
2008. december 17. írta: vecseilaszlo

Fridi hárommilliót keresett pár hét alatt a könyvével

Fridi nagyot kaszál interjúkötetével. Információink szerint már két héttel a megjelenést követően több mint hárommillió forintot keresett a Friderikusz – Eddig című könyvén, és ez az összeg alighanem többszörösére nő a végelszámolásnál: a szakértők nem tartják kizártnak, hogy harmincezer példánynál is több fogy el belőle.

Forrás: BORS Online

"A kiadó és a “főhős” is elégedetten dörzsölheti a markát a Friderikusz Eddig című könyv fogadtatását látva. A televíziós interjúkötete ugyanis tarol a karácsonyi könyvpiacon: nem egészen két hete tízezer példányban jelent meg, s máris hiánycikké vált a boltokban.

Információink szerint, Friderikusz már az első tízezer példány után a teljes bevétel legalább tíz százalékát, azaz hárommillió-hétszázezer forintot zsebel be. A televíziós az egyik internetes portálnak nyilatkozva elmondta, nemrégiben" ... >>
 

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr34827858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása