Plazmatévé helyett könyvet veszünk karácsonyra?
2008. december 05. írta: vecseilaszlo

Plazmatévé helyett könyvet veszünk karácsonyra?

A karácsonyi forgalmon múlik, hogy milyen lesz a könyvpiac idei és jövő éve. Egy optimista forgatókönyv szerint a válság akár még segítheti is a decemberi könyveladásokat.

Forrás: Market!ng&Media
Szerző: Heszler Róbert


"Közel 67 milliárd forintos forgalommal zárta a tavalyi évet a teljes könyvpiac. Ez mindössze kétszázalékos növekedést jelent, azaz reálértéken már 2007-ben is csökkent a teljes szektor forgalma. Pedig akkor még se híre, se hamva nem volt a pénzpiaci válságnak, emiatt most okkal aggódhatnak a könyvkiadók vezetői.

Kevesebb tévé, több könyv
Akad ugyanakkor, aki optimista forgatókönyvet is elképzelhetőnek tart. A Kossuth Kiadót vezető Kocsis András Sándor egy rádióműsorban például azt fejtegette, hogy szerinte a szűkebb anyagi lehetőségeik miatt idén karácsonykor az emberek kevesebb plazmatévét és több könyvet fognak vásárolni. Valamit ugyanis venni kell, és a könyv még mindig stílszerű ajándéknak számít. Ezt mutatják az eladási adatok is: a karácsony előtti bő három hétben realizálódik a teljes évi könyvforgalom egyharmada.

„Amennyiben jó a karácsonyi forgalom, akkor az akár a teljes évet is korrigálni tudja” – vélekedik Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója, aki szerint reális esélye van a fent vázolt optimista forgatókönyvnek." ... >>
 

 

 

Vecsei László hírblog tudástára az eKeresekedelem, eCommerce, magyar e-kereskedelem, webáruházak, online marketing, valamint a magyarországi könyvkereskedelem tárgykörökben. Elérhető: vecseilaszlo.blog.hu címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr12803775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása