Szeretsz olvasni?
2008. június 09. írta: vecseilaszlo

Szeretsz olvasni?

Szeretsz olvasni?



Forrás: könyvesblog

„Alacsony nyomású légtömegek úsznak” a Vörösmarty tér háztetői felett. A borongós időben néha-néha előbukkan a nap, de csak azért, hogy pár perccel később szemerkélő eső, vagy kisebb nagyobb széllöketek váltsák le a Könyvhét pénteki napját, amiről csak mst számolunk be, mert a sok dedikálás miatt tér-időalagútba keveredtünk.

„Szeretsz olvasni?”- kérdezi bárgyú hangon egy mellettem elhaladó kezdő párocska lánytagja. A választ már nem hallom, de erősen kétlem, hogy nem lett volna. Hömpölyög az Ünnepi Könyvhét második napjára kilátogató embertömeg. Tavaly ilyenkor írtam: ha azt hallom valakitől, hogy Gutenbergnek befellegzett, azt megkergetem egy nyomdagéppel, de valamilyen súlyosabb, század elei változattal. Ez most is áll. Szokatlanul sok a külföldi is, akiket talán a korhelykedési hajlam vonz ide, azt hihették távolról, hogy valamilyen italfesztiválba csöppentek, s csalódottan ingatják fejüket a könyvek hatalmas mennyisége láttán. Vannak, akik látszólag véletlenül kerültek ide: „hát látok pár zsidót a tömegben”- duzzog fejhangon mobiljába egy nő, tőle alig háromméternyire „nézmá’ a köcsög felveszi az árpádsávot”- egyenlít a másik oldal. Szerencsére a nagy többség azért van itt, és azzal foglalkozik, ... >>

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr99511237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása