Nagy szerelem, nagy kockázatok
2008. május 27. írta: vecseilaszlo

Nagy szerelem, nagy kockázatok

Nagy szerelem, nagy kockázatok



Forrás: Hiradó online

A könyvkiadás szerelem, legalábbis ezt mondja az a két könyvkiadó vállalkozó, akikkel mindjárt megismerkednek. És persze kockázatos vállalkozás is egyben, hiszen meg kell tippelni, hogy mire lesznek kíváncsiak a vásárlók. Egy bukás sokmilliós veszteség, a nagy nyereség pedig egyre ritkább, mert a könyvek annyira drágák, hogy egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy vásároljanak belőlük.

Ismerkedjenek meg Harle Tamással, aki újságíró, és immár 15 éve könyvkiadó is. Nem tart fenn külön irodát, hanem otthon dolgozik, és leginkább sport témájú könyveket jelentet meg, amelyek közül néhányat ő maga ír.

Akkoriban, ez 1991-92-ben volt, csak nagyon csúnya papíron nagyon csúnya formában jelentek meg sportkönyvek. És akkor azt mondtuk, hogy vágjunk bele. Nem volt tőkénk, nem tudtuk, hogy hogy kell könyvet csinálni. Azt tudtuk, hogy szeretnénk valami szépet. Kicsit olyan volt, mintha neked azt mondanák, hogy 1 hónap múlva szívműtétet kell végezned. Mit csinálsz. Nem iratkozol be orvosi egyetemre, hanem odamész a műtőbe és asszisztálsz. Hogy nyitják ki, hogy veszik ki... így voltunk mi is - mondta Harle Tamás, újságíró-könyvkiadó, TRIO Művészeti Stúdió.

Tamás azt mondja, hogy néhány éve még kisebb kockázatot vállalt a kiadó, mert pontos példányszámra kötött szerződést a terjesztővel ez azt jelenti, hogy előre meghatározott példányt megvett tőlük a kiadó, vagyis garantált volt a nyeresége. Ma már ez másképp működik. Nagyon sok a megjelenő könyv, ezért komoly verseny van a kiadók között a könyvpiacon.

Én abszolút kis kiadó vagyok. Nem egy könyvgyár. Van, hogy két év is eltelik két könyv kötött, van, hogy két hónap alatt kettő jön ki, de egy hatalmas fordulat következett be 3 évvel ezelőtt. Addig, ha én egy jó ötlettel mentem a terjesztőhöz, akkor ő azt mondta, hogy ebből el tudok adni 200 darabot. Ha ez egy jó partner volt, akkor biztos lehettem benne, hogy ő, ha eladja, ha nem, mégis ki fogja nekem fizetni. Egy aláírt szerződéssel tudtam beletenni a pénzt és tudtam, hogy visszajön. Ma ez megszűnt - tette hozzá Harle Tamás.

Egy sikeres könyv elvisz 2-3 másik könyvet a hátán, ami kevésbé sikeres. De 1 bukás esetén 6-7 sikeres könyvet kell kiadni, hogy az visszajöjjön ... >>

A bejegyzés trackback címe:

https://vecseilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr16490204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása